Légy kreatív és nyugodtan “lopj” ötleteket!

Van, hogy éppen eszedbe jutnak vadonatúj ötletek, melyek segítik és feldobják az ifimunkádat – de van olyan is, mikor mások ötletével sikerül ezt elérni. Összegyűjtöttünk pár ötletet, hogy ezek is segítségül legyenek számodra!


Önkéntes-lehetőségek

Hogy hova? Gyűjtöttünk nektek olyan lehetőségeket, amik egy karnyújtásnyira vannak, de könnyen lehet, hogy sose hallottál róluk! Meg olyanokat is, amikről közvetlen ismeretségi körből hallottunk nagyon jókat.

Ötletek a húsvéti online ifihez

Noha nem könnyű megélni azt, hogy nem ünnepelhetjük a gyülekezet közösségében Jézus Krisztus feltámadását, remek hír, hogy a modern technológiának köszönhetően online mégis ünnepelhetünk együtt. Megosztunk veletek néhány tippet, amelyek segíthetnek a felkészülésben:

Játsszunk, de ne érjünk egymáshoz?!

Mit csináljunk, amikor legközelebb találkozunk? Összegyűjtöttünk olyan, eszközt alig igénylő játékokat, ahol egymás érintése nélkül játszhattok a csoporttal, kint és bent is.

Miért nem jár sok fiatal gyülekezetbe IV

Elgondolkoztató sorozatunk célja, hogy véleményt formáljatok ti is ezekben a kérdésekben, beszélgetés induljon és szemléletváltások történjenek. Negyedik (egyben utolsó) rész: Mitől élő egy gyülekezet?

Miért nem jár sok fiatal gyülekezetbe III.

Új, elgondolkoztató sorozatunk célja, hogy véleményt formáljatok ti is ezekben a kérdésekben, beszélgetés induljon és szemléletváltások történjenek. Harmadik rész: “Mert soha nem is jártak” – Hogy van ez a Bibliában?

Miért nem jár sok fiatal gyülekezetbe II.

Egy új, elgondolkoztató sorozatot indítunk. Célja, hogy véleményt formáljatok ti is a kérdésekben, beszélgetés induljon és szemléletváltások történjenek. Második rész – A gyülekezetek felelőssége

Miért nem jár sok fiatal gyülekezetbe I.

Egy új, elgondolkoztató sorozatot indítunk. Célja, hogy véleményt formáljatok ti is a kérdésekben, beszélgetés induljon és szemléletváltások történjenek. Első rész – A fiatalok társadalma

Ünnepeink fontossága

A 21. század digitalizált, egyre elszigetelődő társadalmában az ünnepeink és rituális összejöveteleink fontossága és értéke szép lassan elhalványul. A családok szétszóródtak a világ minden tájára, a szabadidőhöz és munkához, hagyományokhoz és családi szellemi örökségekhez való viszonyulás is megváltozott az elmúlt évtizedek alatt.

Ideális hét karantén idején fiatalok számára

ÚJ karantén 🚧 sorozatunkban hetente jelentkezünk ötletekkel, segédanyagokkal, amiket fel tudtok használni a saját közösségeitekben. A fő kérdés: Hogyan tudunk most a fiatalok felé szolgálni? A héten minden napra egy tipp, hogy a közösségetek ne szét essen, hanem megerősödjön ebben az időszakban.

Tippek a nyári táborhoz II.

Miután leszáll az éj és sötét lesz, hirtelen minden sokkal izgalmasabb és mozgalmasabb az ifitábor területén. Nem tudom, nálatok ez hogy van, de a mi ifiseink esti terveinek repertoárjában az alváson kívül szinte minden szerepel. És ha már egyszer aludni nem akarnak, akkor miért ne csinálnánk közösen valami mókásat este is?

Tippek a nyári táborhoz I.

Kezditek szervezni a nyári tábort? Inspiráció gyanánt meg fogunk osztani veletek egy-két jól bevált ötletet, amik színesebbé és mókásabbá tehetik a nyári ifitábort.

IFI Tábor Tippek

“Minél többet delegálsz, annál több időd lesz arra, amihez csak te értesz és annál többször tudod használni azokat az ajándékokat, amiket te kaptál Istentől.” Közeleg a tábor és úgy érzed rajtad van minden felelőssége és feladata?

Extra alkalom ötletek

“Mi legyen az ifiken?” sorozatunkMásodik rész: Extra alkalom ötletek Új sorozatunkban olyan segédanyagokat, tippeket, cikkeket osztunk meg amelyek az ifi tartásában, témájában segíthetnek neked…🤭🥶🥴

Bibliatanulmányozó módszerek 1

“Mi legyen az ifiken?” sorozatunk 📚📖harmadik rész: Bibliatanulmányozó módszerek 1 A bibliatanulmányozás az ifjúsági óra legelterjedtebb formája. Korábban ha valaki bibliaóráról beszélt, akkor az nagyjából azt jelentette, hogy főleg áhítat jellegű rövid (hosszú) bevezető után, kérdéseket tett fel, melyet beszélgetés követett.

Bibliatanulmányozó módszerek 2

“Mi legyen az ifiken?” sorozatunk Negyedik rész: Bibliatanulmányozó módszerek 2. Az fentebb említett leírások csak összefoglalók, ízelítők a módszerekből. Azok mély és teljes megismeréséhez több idő és ismeret szükséges, bemutatásként adtuk ezeket most közre.

Bibliatanulmányozó módszerek 3

“Mi legyen az ifiken?” sorozatunk ötödik rész: Bibliatanulmányozó módszerek 3 A bibliatanulmányozás az ifjúsági óra legelterjedtebb és talán legfontosabb formája is. Ezzel a sorozattal az repertoárotokat akarjuk segíteni és bővíteni, hogy ebben a gamifikált generációban is legyen eszközötök a fiatalokkal igét tanulmányozni, úgy hogy az közben még élmény is a számukra és számodra is.

Kincsesbánya az ifikhez 🎁🎉

Szükséged van az ifik tartásához némi inspirációra, ötletre, új lendületre? 💡Ha igen, akkor szeretettel ajánljuk figyelmedbe a Josiah Venture szuper eszköztárát, ami valódi kincsesbánya minden ifivezetőnek.

Járványügyi segélycsomag ifivezetők számára

ÚJ karantén sorozatunkban hetente fogunk jelentkezni ötletekkel, segédanyagokkal, amiket fel tudtok használni a saját közösségeitekben. A fő kérdés: Hogyan tudunk most a fiatalok felé szolgálni? Jó válogatást!

MIZU kérdések

Úgy döntöttünk, hétről hétre egyre teljesebb mértékben elérhetővé tesszük a Mizu kártyák kérdéseit online. Ezzel szeretnénk segíteni Titeket, hogy könnyebben használhassátok a (táv-)játékok és beszélgetések során.

4 hetes kihívás | Hitbeli elmélyülés

A koronavírus nagy kihívásává vált a távolság: távolság az iskolatársaktól, ifis társaktól, munkatársaktól, barátoktól. Ennek a távolságnak viszont nem kell nőnie Isten és közöttünk, ezért is hívunk ki minden ifis közösséget egy 4 hetes 12 elmélkedést és feladatot tartalmazó sorozatra!

Mit csináljak, ha csak pár fiatal van az ifiben?

Íme pár kérdés, ötlet és gondolat, hogy mitévők legyünk, ha csak maroknyi emberből áll a közösségünk. Kik segítenek a növekedésben? Mi akadályozza a növekedést? Mitévő legyek, ha már nem is jönnek, mert annyira kevesen vannak? Íme egy kis gondolatébresztő…

Kész Ifi óravázlatok

Nincs időd készülni? Vagy nem igazán tudod, hogyan is kellene? Szükséged lenne adott témában egy példára? Összeszedtem az általam ismert és számomra nagyon jól hasznosítható honlapokat, ahol összesen 131 ifi óravázlat közül válogathatsz.

Hogy segítsük a fiatalokat az igehirdetés hallgatásában?

Közös tapasztalat, hogy a 10-15 éves korosztály nem különösen motivált, hogy beüljön a számára unalmas és hosszú Istentiszteletekre. De a szüleikkel mégis eljönnek sokszor. Mit tehetünk annak érdekében, hogy bevonjuk őket, megszerettesük velük az Istentiszteletet?

IFI Istentisztelet – példák, tippek, tanácsok

Ebben a témában sok-sok tapasztalat van országszerte, inkább csak megosztok, , felvillantok pár tippet és egy konkrét modellt, hogy ha szeretnél elindítsa a saját gondolataidat, ötleteidet a témában.

Hogyan tartana IFI-t Jézus? #4

A sorozat Jézus tanításának 5 alapvető jellemzőjét veszi végig, melyek beépíthetőek a mai ifi alkalmainkba is. A negyedik ezek közül: A kérdezés művészete.

Hogyan tartana IFI-t Jézus? #3

A sorozat Jézus tanításának 5 alapvető jellemzőjét veszi végig, melyek beépíthetőek a mai ifi alkalmainkba is. A harmadik ezek közül: Történeteket, és illusztrációkat használt.

Hogyan tartana IFI-t Jézus? #2

A sorozat Jézus tanításának 5 alapvető jellemzőjét veszi végig, melyek beépíthetőek a mai ifi alkalmainkba is. A második ezek közül: Az aktualitás, időszerűség.

Hogyan tartana IFI-t Jézus? #1

A sorozat Jézus tanításának 5 alapvető jellemzőjét veszi végig, melyek beépíthetőek a mai ifi alkalmainkba is. Az első ezek közül: A feszültség keltés Ebben a sorozatban azokat az módszereket tanulmányozzuk, amik Jézus tanításaiban benne voltak és az ifi alkalmainkra nézve tanulságosak lehetnek.