Elgondolkoztató sorozatunk célja, hogy véleményt formáljatok ti is ezekben a kérdésekben, beszélgetés induljon és szemléletváltások történjenek.

Negyedik (egyben utolsó) rész: Mitől élő egy gyülekezet?

Élő gyülekezetre vágyunk mindannyian. De mi az az élő gyülekezet? Szabados Ádám általunk mélyen tisztelt lelkész írta a következőcikket, amit zárásként osztunk meg ebben a sorozatban. Elgondolkoztató, szembesítő de egyben kijózanító hatású írás ebben a témakörben. Csak ezzel a cikkel teljes a sorozatunk.

Melyik gyülekezetben van élet?

Íme kiemelt gondolatok is a cikkből:

Vegyünk két ellentétes példát! Bemegyünk egy hagyományos felekezet templomába, és körülnézünk. A falakon semmi díszt nem látunk, pontosabban látunk egy-két giccses, a két világháború közötti ízlést tükröző képet, egy hímzett terítőt, és látunk még egy rozoga harmóniumot, amin azért elősejlik a régi faragás egykor ünnepélyességet sugárzó motívuma. A gyülekezetnek nincs önmagát hirdető prospektusa, csak beszélgetésekből tudjuk meg, hogy a hívők az istentiszteleten kívül csütörtök este jönnek még össze beszélgetni, Bibliát tanulmányozni és imádkozni. Evangélizációs programok nincsenek. Fiatalok kevesen vannak, a lelkész próbálja együtt tartani őket, de nincs könnyű dolga. Halott gyülekezet? Haldokló gyülekezet? Lehet. Valószínűleg. De az is lehet, hogy nem.

Majd bemegyünk egy ismert, dinamikus lelkipásztor által vezetett városi gyülekezetbe, ahol az ajtóban rögtön egy fiatalember fog velünk kezet, a gyülekezet hírlevelét nyújtja át, és a bejárattól jobbra található pulthoz irányít, ahol kávéval és teával kínálják a látogatókat. A hírlevélből megtudjuk, hogy a gyülekezetben Alfa-kurzus működik, ezen kívül van gördeszkás-evangélizáció, kézműves-foglalkozás, baba-mama kör, nyugdíjas klub, válságterhesség-tanácsadás, ifjúsági istentisztelet és házicsoportok. Van szakszerű lelkigondozás és profi zenészekből álló dicsőítő-csoport is. A hét minden napjára esik valamilyen gyülekezeti alkalom, a gyülekezet aktívan és lelkesen vesz részt a különböző elfoglaltságokban. Élő gyülekezet? Lehet. Valószínűleg. De az is lehet, hogy nem.

Mi az élet kritériuma?

Nyilván életszerűnek kell lennie az élet definíciójának, annak nincs értelme, hogy behunyjuk a szemünket és a fehéret feketének, a feketét pedig fehérnek mondjuk. De amikor az élet definícióját keressük, vegyük figyelembe, hogy a gyülekezet a keletkezését, természetét és célját tekintve mennyei valóság, nem pusztán emberi képződmény. Nem pszichikus, hanem pneumatikus közösség, nem az emberi lélek, hanem a Szentlélek produktuma.

Tehát a programok sokfélesége és mennyisége, a fiatalosság, a kreativitás, az aktivitás önmagukban nem jelei az életnek. Pontosabban nem a pneumatikus életnek a jelei.

Határozott meggyőződésem, hogy a programok sokaságából és sokféleségéből, az emberi kreativitás szabadon engedett kifejeződéséből, a szolgálati lehetőségek bőségéből nem következik, hogy a gyülekezetben mennyei élet van. Természetesen az ellenkezőjét sem állítom. Az előbbiek hiánya még kevésbé jele az isteni életnek. Fontos, hogy tisztán lássunk ebben a kérdésben.

Melyek tehát a mennyei élet jelei egy gyülekezetben?

A válasz: azok a dolgok, amelyeket csak a mennyei valóság hozhat létre. Az élő gyülekezetben Jézus Krisztus van a középpontban. Az élet jele nem a közösség, hanem a közösséget életre hívó Krisztus középpontba állítása. Az élet az élő gyülekezetben az újjászületett emberek élete, „Isten élete az emberi lélekben”, ahogy Henry Scougal tizennyolcadik századi skót teológus mondta.

Az élet jele a bűnbánat. Ott, ahol élet van, az emberek készek belátni, hogyha vétkeztek, készek összetörni Isten és emberek előtt, tudnak bocsánatot kérni egymástól, és tudnak megbocsátani is egymásnak. Mert a megbocsátás is az élet feltétlen jele. Az élő gyülekezetekben az emberek átélték, és újból és újból átélik, hogy Isten megkönyörült rajtuk. Megtapasztalják, hogy Isten érdemeik és szolgálataik ellenére szereti őket, ezért készek ők is szeretni a testvéreiket, hibáikkal és gyengeségeikkel együtt. Az élő gyülekezetekben a bűn mélységéből jövő emberek emelkednek a megbocsátás magasságába.

Az élő gyülekezetben az igehirdetés Isten kinyilatkoztatásán nyugszik, nem emberi bölcselkedésen, vagy a legfrissebb mentálhigiéniai, szociológiai, szociálpszichológiai vagy az üzleti életből vett meglátásokon. Az élő gyülekezetben a Bibliát tanítják, mert hiszik, hogy Isten igéje élő és ható, élesebb a kétélű kardnál, elhatol oda, ahol az emberek motivációi szétválnak.

Az élő gyülekezetben nem mindig nagyon kreatívak az emberek, a szívük kész a giccses képet is szeretni, ha az az Úr Jézus kegyelmét ábrázolja. De készek levenni is a falról, ha megértik: a kép akadály másoknak abban, hogy ugyanezt a kegyelmet felfoghassák és megszerethessék. Az élő gyülekezetekben a szolgálat és a pezsgés nem cél, hanem gyümölcs és eszköz. Hálájuk gyümölcse és szeretetük eszköze. Az élő gyülekezetekben nem nézik le a náluk erőtlenebb közösségeket. Félelemmel és rettegéssel tölti el őket Istentől való függésük tudata, azt keresik, hogyan tudnának még több imádót szerezni szívük imádata mellé, hogy Megváltó Krisztusukat egyre bőségesebb hálaadás ölelje körül.

Az élő gyülekezeteket feszíti a vágy, hogy az evangéliumot minél többeknek elmondhassák, új megtérteket üdvözölhessenek, távolról jött bűnösöket szerethessenek, megtört embereket ápolhassanak, gyógyíthassanak, hordozhassanak. A mennyei élet a menny után vágyódik, és másokat is oda akar elvinni. Ez az élet növekedni akar, de nem a növekedés számára a legfontosabb, hanem Krisztus.

Ne ítéljünk tehát felületesen! Az élet az élet Lelkétől van, az élet Krisztus, az élet az, hogy megismerjük az egyedül igaz Istent, és akit elküldött, a Jézus Krisztust. Az az élő gyülekezet, ahol ezzel a valósággal találkozunk. Ne keverjük össze a földit és a mennyeit! A mennyei meglátszik a földiben, de a földi soha nem hozza létre a mennyeit. Törekedjünk a mennyei minőségre, és legyen mindig az az élet mércéje

Mit gondoltok erről a cikkről? Mire indít titeket?