Hogyan vonhatjuk be a fiatalokat a gyülekezetbe?

Ez a tízmillió forintos kérdés, és a válasz nagyban függ attól, hogy milyen az ifi nálatok, és milyen a gyülekezet, amibe a fiatalokat szeretnéd integrálni. Az ifivezetők újra és újra felteszik ezt a kérdést, és a gyülekezetek vezetői újra és újra megpróbálkoznak ennek a megoldásával. Külön kihívás a történetben, hogy az Istentiszteletek ‒ amire hívjuk őket ‒ jóval frontálisabbak és statikusabbak, mint a fiatalok egyéb programjai, találkozásai. Két alapelv talán mégis segíthet.

Először is, a fiatalok egybevonása a gyülekezettel nem feltétlen jelenti, hogy ez az istentiszteleti alkalmunkon fog megtörténni.

Bár szeretnénk, és egyértelműen fontos cél, hogy otthon érezzék magukat az istentiszteleteken és az számukra is fontossá váljon (hiszen ez az, ami nagyban segíti, hogy hosszútávon is maradjanak), sokkal életbevágóbb, hogy a gyülekezet közösségének részévé váljanak. De hogy lehetséges ez? A konkrét válasz helyett inkább kérdéseket teszek fel, amik az adott helyzetben mindenkinek más választ adnak. Például: imádkozik-e értük a felnőtt gyülekezet akár az Istentiszteleten, akár otthon, akár csoportokban, és kapnak-e rá lehetőséget, hogy ők is megtegyék ugyanezt? Szívesen látottak-e a gyülekezeti alkalmakon? Miben fejeződik ki mindez? Van-e egyáltalán számukra saját alkalom (ahogy bibliaóra, nyugdíjasklub, férfi kör, házas kör, mamaklub, gyerekfoglalkozás mind van a gyülekezet többi rétegének…)? Van-e róluk szó bármikor a hirdetésekben, gyülekezeti hírlevélben, újságban? Az, ahogy a gyülekezeted fogadja a fiatalokat, túl kell, hogy mutasson a tényen, hogy vannak. Ha azt szeretnéd, hogy a gyülekezeti nagy közösség részesének érezhessék magukat, akkor ezt éreztetni is kell velük.

Másodszor, gondolnod kell a bevonásukra. Amennyiben azt szeretnéd, hogy a fiatalok részt vegyenek az alkalmaidon, akkor érdemes lehetőséget biztosítanod nekik a részvételre, és kérdést intézned feléjük, hogy ők miként látják ezeket az alkalmakat.

Ez nem csak annyit jelent, hogy bevonod őket a zenei szolgálatba, vagy helyére raknak berendezési tárgyakat ‒ bár kezdésnek nem rossz ‒ de azt is, hogy megkockáztatod, hogy felelősségteljes szerepekbe helyezd őket.

Ilyen lehet, ha igét olvasnak, ha imádságot vezetnek, ha az ajtóban ők fogadják az érkezőket mint egy fogadó csapat és ‒ Uram irgalmazz ‒, hogy bizonyságot tegyenek. Múlt évben egy karácsonyi műsoron egy 16 éves srácot kértünk meg, hogy imádkozzon és áldást mondjon. Elmondtuk neki, hogy mire kérjük, milyen hosszúságban és példát is adtunk a kezébe. De ő saját imádságot és saját áldást írt. A jelenlévő nyugdíjasokra olyan hatást gyakorolt ez az imádság és áldás, hogy sokan elkérték a fiataltól, és hónapokkal később is emlegették… Ijesztő megadni fiataloknak a lehetőséget a szolgálatra és a részvételre ‒ neked, a vezetőségnek, és sokszor a gyülekezetnek is ‒ de két fantasztikus eredménye is lehet: a fiatalok tényleg a gyülekezet részének érezhetik magukat, miközben a gyülekezet előítéletei megpróbáltatnak, és Isten üzenetét, jelenlétét a fiatalokon keresztül is meghallhatod, megtapasztalhatod.

(Martin Saunders: Youth Work from Scratch c. könyve 149-150. oldal alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.