Járványügyi segélycsomag ifivezetők számára

ÚJ karantén 🚧 sorozatunkban hetente fogunk jelentkezni ötletekkel, segédanyagokkal, amiket fel tudtok használni a saját közösségeitekben. A fő kérdés: Hogyan tudunk most a fiatalok felé szolgálni? Jó válogatást!

YouVersion

Hét közben több olyan dolgot is bevezethetünk, amivel a közösséget erősíthetjük, és a hitünket megélhetjük. Erre példa, ha saját YouVersion sorozatokat gyártunk vagy egy meglévőt közösen kezdünk el a fiatalokkal. Ilyenkor lehetőség van akár az alkalmazáson belüli beszélgetésre is egy-egy napi rész kapcsán.

Otthoni “imaséta”

Ha szeretnéd, hogy a kézmosás átalakuljon egy imaformává, és naponta többször közbenjárjatok a fiatalokkal a helyzetért, akkor ezt az anyagot próbálhatjátok ki!

Kihívások gyártása

Molnár Péter mintájára jó ötlet lehet kihívásokat adni egy-egy igemagyarázat mellé a fiataloknak. Hogy ezt Peti miként tette, arról győződjetek meg magatok 😄

Lehet másfélét is adni…

…főzőset, kenyérsütőset… Nem a kihívás módja a lényeg, hanem a cél, hogy az igeolvasásra, imádságra, közösségre buzdítsuk őket.

Ifi füzet hétről-hétre.

A londoni HTB Ifjúsági Missziója készített fiatalok számára egy olyan egyszerű segédanyagot, ami a tinik otthoni bibliatanulmányozását segíti. Inspirációnak, íme az ő verziójuk, amit akár óravázlatnak is használhatsz, de Canvával bármikor te is létrehozhatod a sajátodat.

Ifi podcast gyártás

Egyszerű 4-6 perces hangfelvételek készítésével építheted az ifid közösségét. A tartalma lehet egy rövid igemagyarázat, buzdítás és egy interjú az egyik fiatallal. Az interjú során hetente egy-egy fiatalt kérdezhetünk meg arról, hogy miként éli meg az otthon tanulást, a közösségei fenntartását, a csendességeit járvány idején. Biztos vagyok benne, hogy az egész közösség élvezni fogja ezt a sorozatot!
Álljon itt mintának ehhez Kertész Dániel ifivezető társunk és az HTB egyik saját sorozata.
Nem kell mindenféleképpen újat gyártanod, nyugodtan ajánlhatod ezeket is.

Ifitartáshoz ötletek

Pár olyan ötlet, amiket beépíthetsz az online alkalmaidba.

1️⃣ Az alkalom elején kérhetünk emotikonos, pár szavas hogy vagy kört vagy asszociációs kört egy témára.
2️⃣ Gifekkel illusztrálhatjuk a frontálisabb részeket. Amikor egy igét magyarázunk, így segíthetjük a fiatalok megértését és figyelését.
3️⃣ Az élő Zoom / YouTube / Fb live alkalmak mellé érdemes csoportbeszélgetést illeszteni Messenger vagy WhatsApp csoportokban, ahol több lehetősége van a fiataloknak egymással interakcióba lépni. A közösségre való szükségletük láthatóan felerősödött, mivel nincsenek különórás, padtársi, sem suli folyosós élményeik most.
4️⃣ Érdemes egy ifist vagy vezetőtársat bevonni az online felület kezelésébe (pl: emberek beengedése, lenémítása, képernyőmegosztás, gifek stb), mert így könnyebben tud a vezető az alkalom vezetésére, vagy a beszélgetés koordinálására figyelni.
5️⃣ A dicsőítés és az imádság jelen helyzetben felerősíti a közösséget, és nagyon jó tapasztalatok vannak benne. Persze dicsőítés alatt nem baj, ha lenémítjuk a mikrofonjainkat – kivéve a dicsőítés-vezetőt – hogy ne káosz legyen belőle. Az imádság csukott szemmel pedig ugyanolyan, mint élőben.
6️⃣ A szétszórtságban még fontosabb, hogy pásztoroljuk és számon tartsuk a fiatalokat. Érdemes a vezetők között szétosztani a csoporttagokat, hogy ki kire figyel és ír rá hetente a számontartás végett.
7️⃣ Témának javasoljuk: “Miért engedi Isten a járványt” – melyhez segítségül Tim Keller Hit és kételkedés, ill. Istennel a szenvedés kohójában c. könyveit ajánljuk.

Keresd a közösségedet!

A posztot a héten megtartott Ifichannel inspirálta, ami egy szakmai hálózat fiatalokkal foglalkozóknak. Ezeken az alkalmakon vezetőként inspirálódunk mások tapasztalataiból és hordozzuk egymást. Találj rá te is azokra, akikkel ilyen közösségben lehetsz, akikkel most beszélgetni és imádkozni tudtok. A lenti kép bemutatja, mi hogy csináltuk.
Külön köszönet a MEKDSZ és a Youthscape munkatársainak, akik segítettek minket a poszt megírásában! 🙏👋

Rengeteg tippet olvashattál, végezetül egy-két elv álljon itt szűrőként erre az időszakra:
#neakardazösszeset – elég, ha csak csipegetsz innen 😄
#gondolkodjhosszútávon – csak abba kezdj bele, amit bírsz sokáig.
#csekkoldakörnyezetedet – csak azt alkalmazd, amit átültethető, ami illik a környezetedre
#miazigény – akkor használd ezeket, ha tényleg erre van szükség.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.