Ablonczy Áron

Református lelkész vagyok. 2010 óta szolgálok fiatalok között. Hiszem, hogy a fiatal generáció szerethető és tele vannak jó meglátásokkal és éhséggel az evangélium iránt. Szeretnek kérdezni és jó dolog ebbe beleállni, mert az embernek így mindig gondolkoznia és fejlődnie kell a hitében és szakmaiságában. Szeretek másokat buzdítani, ajándékokat felfedezni és azok megismerésében segíteni másokat. Szeretek vezetni és csapatban gondolkodni. Szeretem meglátni mások erősségeit és azoknak örülni. Szeretek hálózatokban dolgozni és szerveződni, ebben tanulok a legtöbbet és így érzem a leginkább, hogy nem vagyunk egyedül. Szívügyem a kísérletezés, a kutatás, a mások meghallgatása és a fiatalok közötti szolgálat. Az Ifjúságépítőknél a vezetésért, kutatásért, innovációért, hálózatépítésért, munkatársakért felelek. Meg sok olyan dologért ami még meglepetés. Ezenkívül 31 éves vagyok, egy szuper feleség férje és egy nagyon drága Berta és Ilka apukája.

Kapitány Flóra

Református lelkész és addiktológiai konzultáns vagyok. Sokadik éve töretlenül lelkesedem az ifjúsági munkáért. Az elmúlt évek során sok tapasztalatot szerezhettem a kamaszok között végzett szolgálat terén, legyen szó a hagyományos gyülekezeti ifi, vagy konfirmációs szolgálatról, kamasz-lelkigondozásról, különféle programok, táborok, lelki hétvégék szervezéséről, vagy prevenciós előadások és csoportok tartásáról. Nem is tudnék jobb terepet elképzelni arra, hogy kreativitásomat, a kihívásokra és változatosságra való igényemet és az emberi élettörténetek iránti érdeklődésemet így együtt, egységben kamatoztatni tudjam- az ifjúsági munka erre ad lehetőséget. Ha pedig éppen akad egy kis szabadidőm, akkor töretlenül mászom a sziklafalakat, vagy valamelyik bringámon ülök erdőben, vagy városban, a férjemmel, vagy néha nélküle. Az Ifjúságépítők csapatában az Ifi Ambulancia vezetésért felelek.

Ónodi-Szabó Veronika

Nagyon szeretek a fiatalokkal lenni, csodálattal figyelem azt a formálódó életszakaszt, amiben annyi fontos gondolat és szemlélet megalapozódik. Hozzám is eközben ért el Isten hívó szava, és nagy lelkesedéssel vetem bele magam a munkába, hogy minél több fiatal életében a hit terén is fordulópont lehessen ez az időszak. Orvosként végeztem, egyetem alatt szolgáltam ifjúsági táborokban, és az egyetemi diákmisszióban, a MEKDSZ-ben vagyok önkéntes jelenleg is. (Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség)

2020 elején csatlakoztam az Ifjúságépítők munkatársi csapatához, a feladataim az imaháttér, a kommunikáció, a szervezetekkel való kapcsolattartás, a segédanyagok kezelése és hirdetése, a HR-folyamatok kialakítása, és persze a fiatalok közt való szolgálat. Feltölt,ha a férjemmel, vagy közösségben aktívkodunk, könnyen elveszem az olvasásban és a szövegszépítésben, és nagyon szeretek biciklizni.

Uri-Kovács Dániel

A Károli Gáspár Református Egyetem hallgatója vagyok. Már a kezdetekben elkezdett érdekelni a szolgálat ifis társaim felé és a kreatív megoldások. Ennek egyvelege lett, hogy elkezdtem plakátokat készíteni az ifim és a gyülekezetem alkalmaihoz. Ez a hobbi gyarapodott az évek során, míg felkértek Ifivezető Képzés füzetének megtervezésére. Ezekből a tapasztalatokból nőtt ki, hogy meghívtak az Ifjúságépítők csapatába, ahol jelenleg én felelek a különböző segédanyagok, grafikai kiadványok, a blog és más anyagok vizuális megjelenéséért. Emellett a Református Fiatalok Szövetségének is aktív szolgáló tagja vagyok.

Csősz-Páni Anna

Emberi erőforrások szakon végeztem, a rákoskeresztúri református gyülekezetben szolgálok, a szabadidőmet aktív pihenéssel töltöm a férjem és/vagy a barátaim társaságában; szívesen részt veszünk kulturális programokon vagy egy kellemes kiránduláson.

Kamasz koromban számomra meghatározóak voltak a konfirmáció előkészítő- és az ifi alkalmak, illetve a szeretetteljes ifjúsági közösség. Az ifiben szolgálók megismertették velem az utat, ami Istenhez vezet, de sosem éreztem úgy, hogy ezt rám szeretnék erőltetni. Sok kérdést és megharcolt választ követően én is ráléptem erre az izgalmas útra. Azért szeretnék tenni, hogy hozzám hasonlóan minél több fiatalnak legyen lehetősége valamilyen módon megismerni Jézust. 2020 októberében csatlakoztam az Ifjúságépítők csapatához, a HR és a kutatási részleg vezetéséért felelek, illetve közreműködök az IVK szervezésében.

Kasza Edina

Tinédzser éveim elején döntöttem úgy, hogy Krisztus követője leszek, mert találkoztam Isten szeretetével, amely arra késztetett, hogy az egész életemet átadjam neki. Ezt a döntést azóta sem bántam meg. Középiskolás koromban megtapasztaltam, hogy jó keresztény közösségbe tartozni, ahol igazi barátokra lelhetünk, a hitünk növekedhet, imádkozhatunk egymásért és amit kapunk tovább is adhatjuk. Így fiatal koromtól kezdve aktívan részt vettem az ifimunkában. Az egyetem végeztével építészmérnökként feltettem a kérdést, hogy merre is menjek tovább, Isten hol szeretne látni? A házak építése helyett azt helyezte a szívemre, hogy „emberek építésével” foglalkozzak.  Az a vágyam, hogy a fiatalok megerősödjenek a hitben, igazán megismerjék Krisztust. Nagy hála van a szívemben, hogy ezt az Ifjúságépítők csapat tagjaként tehetem, mint főkoordinátor. Szabadidőmben szolgálok, ha tehetem kirándulok, és „feszegetem a határaimat”. Szeretek alkotni, sokat nevetni, kapcsolatokat építeni.

Rácz-Schliszka Gábor

Szeretek mezítláb lenni, zenélni, énekelni, játszani, fára mászni, nevetni, napozni, barátokkal együtt lenni, új embereket megismerni. Szeretek komplex problémákon agyalni, azokat megpróbálni a tőlem telhető legmagasabb szinten megoldani. Szeretem Jézust, és már jópár éve igyekszem követni Őt. Azt gondolom és tapasztalom, hogy csak akkor válhatok valóban felelősségteljes felnőtté, ha igazán megtanulok bizalommal teli gyermekként élni. (Ehhez egy Casting Crowns dal, mert szeretem a dalokat.) 2020. szeptemberétől léptem az Ifjúságépítők csapatába hivatalosan, a pénzügyi és adminisztrációs részekért vagyok elsősorban felelős. Már korábban is szoros kapcsolatom volt a szervezettel és a csapat tagjaival személyesen is. Többek közt a Református Fiatalok Szövetségén (REFISZ) keresztül is, ahol már évek óta önkéntes szolgáló vagyok.

Uri-Kovács Zsolt

Szeretek sportolni, túrázni, közösségi programokban részt venni. Tanulmányaim folytatását a sport és a rendezvények, közösségi programok szervezésében tervezem folytatni.
Számomra nagyon fontos, hogy kapcsolódjak emberekkel, időt töltsek velük. Az ifjúsággal való kapcsolódás, az ifiben való részvétel és szolgálat régóta szerves része az életemnek. Évek óta lehetőségem van szolgálni a gyülekezetünkben különböző területeken, valamint a REFISZ-en belül is aktívan tevékenykedem.Emlékszem még, amikor konfis voltam, nagyon vágytam arra, hogy tagja legyek a gyülekezetünk ifjúsági közösségének, de akkor még nem gondoltam, hogy majd én is tehetek ennek épüléséért, amiért még most is hálás vagyok.
Jelenleg az Ifjúságépítők munkáját és céljait van lehetőségem segíteni, színesíteni segédanyagok készítésével.

Építsd te is velünk az ifjúságot!

Csatlakozz csapatunkhoz, hogy együtt tudjuk segíteni a Kárpát-medence keresztyén ifjúsági munkásait! Nézd meg jelenleg nyitott pozíciónkat!

Támogasd csapatunkat a szolgálatban!

Ha szeretnéd támogatni a szolgálatunkat,
akkor az alábbi lehetőségek közül választhatsz: