Vajon olyanok a mai fiatalok, mint “az én időmben”?

Változnak az idők, változnak a kor kihívásai és változnak a fiatalok is. Ismerd meg őket jobban, hogy megérthesd őket jobban!


Mi érdekli a fiatalokat? – Minikutatás 2021

Csillagpontra készítettünk egy interaktív falat, ahol a résztvevők matricákkal szavazhattak, hogy milyen témák érdeklik őket. A CSP résztvevők átlagéletkora 24 év volt. Miért jó, ha tudjuk, hogy mi érdekli a fiatalokat? A kérdés triviálisnak tűnhet, de gondolatébresztő posztunkkal gyakorlati tippeket szeretnénk adni: Ezek olyan témák, amikről érdemes beszélni, beszélgetni ifi előtt és után, az alkalomfelvezetésében,…

Egyetemista lett az ifised?

Beköltözött a koliba és azóta ritkábban látod? Mit lehet ilyenkor tenni? A lakóhelyükről kollégiumba költözött vagy messzire járó egyetemisták számára sok esetben nem igazán megoldható, hogy hétközi alkalmakra vagy akár hétvégére hazautazzanak az anyagyülekezetükbe, ezért érdemes bátorítani őket arra, hogy kapcsolódjanak be egy hozzájuk közel lévő egyetemi gyülekezetbe. Az egyetemi gyülekezetek sokszínű célkitűzései lehetővé teszik,…

Mi várható el egy fiataltól?

Elvárás lehet bennünk sokszor, hogy a fiatalok az alkalmakon végig figyeljenek, az ige megérintse őket és egymást is szeretni tudják. Akár ifit, egyetemi kört, hittant vagy missziós programot tartunk, akár első alkalomról vagy sokadikról van szó. Sokszor viselkedési elvárást támasztunk magunkban a fiatalok felé. Pedig a fiatalok képtelenek úgy „viselkedni” a csoportban a beintegrálódásuk folyamatában,…

Iskolai bántalmazás

A héten a hírekben és a közösségi médiában is szerepelt egy 16 éves fiú tragikus története, aminek részleteit nem ismerjük, de az iskolai bántalmazás, mint tényező megjelenik benne. Egyrészről szeretnénk az ifivezetőknek és szülőknek segítséget nyújtani ebben a témában, olyan formában ahogy tudunk. Ez egy IVK-s képzési videó, mely a bántalmazásról szól és Kapitány Krisztián…

Tim Keller a fiatalokról

“Ha szülőként vagy ifi vezetőként azt szeretnénk hogy gyermekünk vagy fiataljaink szíve Krisztus és az ő evangéliuma felé forduljon, valamit kezdenünk kell azzal, hogy a kultúra magától értetődő igazságként misztifikálja a hiedelmeket. A fiatalok mindennap órákat töltenek a közösségi médiával, ahol magával ragadják őket a szekuláris modernség világnézetét közvetítő történetek, beszámolók, filmek, videók, reklámok és…

Mi érdekli a fiatalokat? 2020-as kutatás

Avagy 1300 fiatal véleménye. Megjelent az első tanulmány az ökumenikus ifjúságkutatás eredményeivel. 10 grafika, 33 témakör, 1300 kitöltő 5 felekezetből. A kitöltők 15-29 év közöttiek. Mi érdekli a fiatalokat? Kihez fordulnának, ha segítségre lenne szükségük? Miben (nem) hisznek? Mennyire elkötelezettek a szolgálatban / gyülekezetben / ifiben? Mit gondolnak az igehirdetésekről? Külön köszönet Duráczky Bálintnak, aki…

Kiskorúak az interneten. Mi lehet a gond?

A The Social Dilemma c. filmhez kapcsolódó cikksorozatunk 3. része Az internet alapvetően irtó hasznos eszköz: mint minden technológiai újítás, mára nélkülözhetetlen módon járul hozzá a társadalom működéséhez, ismerete a jóléti társadalmakban már a gyermekek “alapműveltségéhéz” is hozzátartozik. Mik azok a pontok, ahol az eszközök használata mégis káros lehet rájuk nézve? 1. NINCSENEK MEG NÉLKÜLE…

Kamaszpercek – kutatás

Lehet már rájöttetek, hogy odavagyunk a kutatásokért, főleg azokért, amik kamaszokról szólnak. Ifivezetőkként, tinédzserek közt szolgálókként nagyon fontosnak tartjuk, hogy ismerjük azokat, akikkel dolgozunk- tudjuk mivel küzdenek, miben vannak, miben kell segítenünk őket. Íme, egy útmutató, egy kutatás, ami a serdülők egészségmagatartását vizsgálja. https://www.elte.hu/content/kamaszeletmod-magyarorszagon.t.20253 Kis kedvcsináló:”Megfigyelhető, hogy négy év alatt jelentősen nőtt a valamilyen mértékű…

Kamaszkori szerhasználat és prevenció

“A valódi megelőzés ott kezdődik, hogy a gyerek tud nemet mondani, felelősséget érez a saját testi és lelki jóllétéért.” Fontos beszélni a fiatalok szerhasználatáról, hisz ifivezetőként és szülőként is szembesülhetünk a problémával. Napjainkban az alkohol, a nikotin, a fű és a különféle nyugtatók a legnépszerűbb drogok a kamaszok körében, ezeket követik a party drogok.Összegyűjtöttünk nektek…

Mivel küzdenek a tinik?

A 2019-es IVK-n, márciusban, megkérdeztük a résztvevőket két fontos dologról: 1. Szerinted mivel küzdenek manapság leginkább a tinik?2. Milyen téma érdekel téged ifivezetőként? A két kérdésre ugyanabból a 16 kategóriából választva lehetett válaszolni, így cselesen az is kiderült, hogy mennyire fedi az ifivezetők érdeklődési köre azokat a problémákat, amik a kamaszokat leginkább érintik. Íme az…

Alvás. Hiány?

“A Z generációs gyerekek krónikus alváshiánnyal küzdenek… A modern eszközök, amelyek alapvetően a mindennapos kommunikáció megkönnyítésére szolgálnak, végtelen napokat hoztak létre… Sok fiatal számára az alvás háttérbe szorul a kommunikáció mellett… A tinédzsereknek több alvásra van szükségük a felnőtteknél- az “alvásalapítvány” szerint 8 és fél- 9 és negyed órára. Egy tipikus kamasz azonban nem tud…

Kortársorientáció – kortárskötődés

Korunk egyik kortünete, ha kamaszokról van szó.A mai kamasz generáció az elsődleges kötődési szálait már nem a szüleihez vagy felnőtt tekintélyszemélyekhez (tanárok, idősebb rokonok stb.) fűzi, hanem a saját kortársaihoz. A kamasznak mindig szüksége van tájékozódási pontokra, olyan személyekre, akikhez képest elhelyezi magát a világban, akiken keresztül megismeri az őt körülvevő valóságot. Az elmúlt évtizedekben…

Klímaszorongás és öko-gyász

A klímaváltozás, klímakatasztrófa, ökológiai krízis fogalmakra már-már kezdünk immunissá válni, mert annyira elárasztottak minket ezekkel a hírekkel az utóbbi időben. Azonban a fiatalokkal való munkánk során sokszor szembesülünk azzal, hogy a kamaszokat mennyire foglalkoztatja, szorongatja, sőt rémiszti a klíma téma. Úgy érzik, hogy a jövőjük forog kockán és tizenévesen elkezdenek előre gyászolni egy olyan életet,…

Miért nem jár sok fiatal gyülekezetbe 4.

Elgondolkoztató sorozatunk célja, hogy véleményt formáljatok ti is ezekben a kérdésekben, beszélgetés induljon és szemléletváltások történjenek. Negyedik (egyben utolsó) rész: Mitől élő egy gyülekezet? Élő gyülekezetre vágyunk mindannyian. De mi az az élő gyülekezet? Szabados Ádám általunk mélyen tisztelt lelkész írta a következőcikket, amit zárásként osztunk meg ebben a sorozatban. Elgondolkoztató, szembesítő de egyben kijózanító…

Miért nem jár sok fiatal gyülekezetbe 3.

Új, elgondolkoztató sorozatunk célja, hogy véleményt formáljatok ti is ezekben a kérdésekben, beszélgetés induljon és szemléletváltások történjenek. Harmadik rész: “Mert soha nem is jártak” – Hogy van ez a Bibliában?

Miért nem jár sok fiatal gyülekezetbe 2.

Egy új, elgondolkoztató sorozatot indítunk. Célja, hogy véleményt formáljatok ti is a kérdésekben, beszélgetés induljon és szemléletváltások történjenek. Második rész – A gyülekezetek felelőssége

Miért nem jár sok fiatal gyülekezetbe 1.

Egy új, elgondolkoztató sorozatot indítunk. Célja, hogy véleményt formáljatok ti is a kérdésekben, beszélgetés induljon és szemléletváltások történjenek. Első rész – A fiatalok társadalma

A kamaszok istenképe és hitfejlődése 3.

A Fowler-féle hitfejlődési stádiumokat figyelembe véve a kamaszok és a fiatal felnőttek nagy része a szintetikus-konvencionális szakaszban (3.) tart, de néhányan úton lehetnek az elkötelezett hit felé, azaz az individuális-reflexív hitstádium (4.) felé. A szintetikus-konvencionális fokozat alatt a másokhoz igazodó, közösségi átélésekre és véleményre támaszkodó hitmódot kell értsük, melyben a hit személyes vonatkozásai (például szeretetkapcsolat…

A kamaszok istenképe és hitfejlődése 2.

A gyermekkort és annak fogalmait, képeit lassan maguk mögött hagyva a kamaszok indirekt módon kezdik el “megjeleníteni”, “megfogalmazni” Istent, tehát az ember és a természet ábrázolásán keresztül. Egyre erősebbé válik bennük az a belső feszültség, hogy Isten létét nem tudják összeegyeztetni a világ negatívumaival: “Ha van Isten, hogyan engedheti ezt meg?”. Ez az ún. teodicea…

A kamaszok istenképe és hitfejlődése 1.

Istenképünk egész életen át fejlődésben van és a kamaszkor ebből a szempontból is egy nagyon izgalmas időszak. Kamaszkorban az istenkép fogalmi kidolgozása zajlik,a serdülőkor éveiben kap helyet az a folyamat, melyet az istenkép egyidejűleg lezajló beépülésének, megszemélyesítésének és absztrakciójának lehet nevezni. Ekkor a gyermekkor antropomorf-mitologikus képzeteihez hozzákapcsolódnak azok a fogalmak, amiket esetleg a vallásoktatás során…

A tinik által leggyakrabban használt applikációk

Egy kis updatelés, hogy képben legyél, amikor beszélgettek az ifiseiddel a biztonságos internethasználatról, valamint az online személyiségünk hatásairól az életünkre. 1. Secret Calculator – A Secret Calculator vagyis „titkos számológép” névre keresztelt alkalmazáson ránézésre semmi gyanús nincs. Pedig valójában ezen vannak elrejtve azok a fényképek, amelyekről a gyerek semmiképp nem szeretné, hogy a szülei kezébe…

Jöhet egy kis internetfüggőség?

Vajon gondoltuk volna pár héttel ezelőtt, hogy az internet, a különböző közösségi média portálok és az online tér az eddiginél is fontosabb szerepet tölthet be a mindennapjainkban? Az otthonról végzett munka (home office) és az iskolák bezárása miatti otthoni tanulás megköveteli a különböző online platformok, videókonferencia-megoldások, videóüzenetek stb. fokozott használatát. Ebben a helyzetben talán még…

Karantinik

A kamaszok legfontosabb életfeladata az identitásuk kialakítása – énjük megtalálása, a hogyan lehetek azzá, aki vagyok és aki lenni szeretnék kérdésére a saját válaszaik felkutatása. Hogy mi kell ehhez? Két fontos összetevő:- a szülőktől való fokozatos eltávolodás és leválás- a kortárs közösségek tükreinek és a kapcsolatokban megtapasztalt kihívásoknak a formáló erői Persze ezeken kívül sok…

Hogy segítsük a fiatalokat az igehirdetés hallgatásában?

Közös tapasztalat, hogy a 10-15 éves korosztály nem különösen motivált, hogy beüljön a számára unalmas és hosszú Istentiszteletekre. De a szüleikkel mégis eljönnek sokszor. Mit tehetünk annak érdekében, hogy bevonjuk őket, megszerettesük velük az Istentiszteletet? Persze mondhatjuk azt, hogy legyen olyan az igehirdetés, ami leköti őket és vegye figyelembe minden lelkész, hogy a fiatalok számára…

Mi érdekli a fiatalokat? 2015-ös Youthscape kutatás

Egy nagyméretű kutatás felmérte azokat a témákat, ami a leginkább foglalkoztatja a 11-19 éves fiatalokat. Vajon mennyiben foglalkozunk ezekkel a témákkal az IFI munkában? A kutatásból ez is kiderül. A Youthscape kutatásának alapjául azokat a témákat vette, amelyek legtöbbször szóba kerülnek a fiatalok között. A megkérdezettek a fiatalok voltak és külön a vezetőik. A témakörök…