Alvás. Hiány?

“A Z generációs gyerekek krónikus alváshiánnyal küzdenek… A modern eszközök, amelyek alapvetően a mindennapos kommunikáció megkönnyítésére szolgálnak, végtelen napokat hoztak létre…

Sok fiatal számára az alvás háttérbe szorul a kommunikáció mellett… A tinédzsereknek több alvásra van szükségük a felnőtteknél- az “alvásalapítvány” szerint 8 és fél- 9 és negyed órára. Egy tipikus kamasz azonban nem tud elaludni este 11 előtt, de sokuknak reggel 6-kor vagy még korábban kell felkelnie. Az 5 napos iskolai hét után hétvégén próbálják bepótolni a kihagyott alvásmennyiséget, ezért délig, vagy még tovább alszanak.” (Tari, Z generáció 150-152.o.)

Rengeteg tizenévessel találkozunk, akik rá vannak csúszva a kávéra és az energiaitalokra. Fáradtan, kimerülten érkeznek ifire/hittanra. Az igazat megvallva, nem is csodálkozunk, hisz nem igazán reflektál a világ, az iskolarendszer a kamaszok alvásigényeire. Pedig másképp vannak összerakva, másként működik az agyuk, mint a felnőtteké. A legtöbbjüknek nem a reggel az az idősáv, amikor éberek és aktívak tudnak lenni, más a ritmusuk.
Miért ne figyelhetnénk erre oda? Amikor táborokat, hétvégi programokat, különböző ifis időpontokat tervezünk, vegyük figyelembe az alvás tényezőt! Fontos, hogy beszéljünk velük a kialvatlanság veszélyeiről és arról, hogy mit tudnak tenni a jó minőségű pihenés érdekében (pl.:hogyan ne használd a kütyüt este?)

További izgalmas infókért olvassátok a cikkeket, és/vagy Tari Annamáriát, és/vagy Jensen: A kamasz agy c. könyvét!

https://www.sleepwell.hu/blog/a-kamaszok-es-az-alvas/?fbclid=IwAR1KbJf4PtrjKmJ4MUpBHwCwt0mLIb5rUp0_HZgXAveKHq3T91nH8oV-tkw

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.