A kamaszok legfontosabb életfeladata az identitásuk kialakítása – énjük megtalálása, a hogyan lehetek azzá, aki vagyok és aki lenni szeretnék kérdésére a saját válaszaik felkutatása.

Hogy mi kell ehhez? Két fontos összetevő:
– a szülőktől való fokozatos eltávolodás és leválás
– a kortárs közösségek tükreinek és a kapcsolatokban megtapasztalt kihívásoknak a formáló erői

Persze ezeken kívül sok minden más is szükséges ahhoz, hogy egy kamaszkori identitáskrízis happy end-el végződjön, ám egy biztos, az imént említett két fontos elemet az elmúlt két hónap során súlyos támadások érték.
Hisz mi történik a kijárási korlátozások idején?

1.

A kamasz össze van zárva a családjával, a szüleivel 7/24, tehát az eltávolodásnak fizikai korlátai (is) vannak, ennek eredményeképpen még látványosabbak lehetnek a frusztrációval járó eredménytelen szabadulási kísérletek – hisz a vágy erre ugyanúgy ott van.
„Egy 16 éves fiút nevelő szülőpár mesélte nekem néhány napja, hogy eleinte azt gondolták, hogy végre itthon lesz esténként a fiuk, végre lehet majd beszélgetni, programokat szervezni, lesznek végre közös étkezések, egy kicsit visszaállhat az élet a “kamaszkor előtti” állapotba – annál nagyobb most a csalódásuk, hogy Dávidot hasonlóan keveset látják, mint annak előtte, ugyanolyan mufurc velük – csak most nem elmegy, hanem a szobájába zárkózik be…”

2.

A kamasznak nincs lehetősége teljes valójában megélni a kortárs kapcsolatait. Ha hisszük, ha nem, a z-s és alfás gyereknek is szükségük van az offline kommunikációra, találkozásokra, nevetésre, bandázásra, még akkor is, ha szuper ügyesen élnek és mozognak az online térben. A hiányt érzik, ha nem is tudatosítják.
“Nincs együtt lógás (vagy legalábbis jóval nehezebb lett IRL együtt lenni), nincs napi fizikai találkozás az osztálytársakkal, nincsenek megbeszélhető izgalmak és történések, nincs randi, nincs zenekarozás, nincs edzés, nincsenek házibulik…”

Tehát ez az időszak mindenképp nyomot hagy a kamasz generációsok személyiségszövetén, hisz nekik a hónapok még nagyon hosszú időt jelentenek. És még nem is beszéltünk az „ellopott” élményekről és tapasztalatokról, a szerelmekről, ballagásról, szerenádról, érettségiről, konfirmációról, melyek mind-mind a felnőtti válási rítusok megritkult repertoárjának utolsó darabkái.

Mit tehetünk?

Amennyire csak tudunk, odaállhatunk a családok mellé, támogató légkört, „tapasztalatcserés- ventilálós” felületet biztosíthatunk a szülőknek, odafigyelhetünk rájuk, sűrűbben megkérdezhetjük, hogy hogy vannak.
A kamaszoknak pedig lehetőségeinkhez mérten segíthetünk feldolgozni a veszteséget, kibeszélhetjük a fájdalmakat és örömteli tervezgetésbe kezdhetünk a jövőt illetően.

“Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az ÚR –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.”

Jer. 29:11

link