Istenképünk egész életen át fejlődésben van és a kamaszkor ebből a szempontból is egy nagyon izgalmas időszak. Kamaszkorban az istenkép fogalmi kidolgozása zajlik,a serdülőkor éveiben kap helyet az a folyamat, melyet az istenkép egyidejűleg lezajló beépülésének, megszemélyesítésének és absztrakciójának lehet nevezni.
Ekkor a gyermekkor antropomorf-mitologikus képzeteihez hozzákapcsolódnak azok a fogalmak, amiket esetleg a vallásoktatás során hallanak a fiatalok és ez egy átmeneti képet eredményez a személyes istenkép előtt, amit már kevésbé befolyásolnak a kívülről átvett és megtanult fogalmak.
Íme három fontos összetevője a kamaszkori istenkép változásának:
– a magány megtapasztalása és az ezzel kapcsolatos barátság (Istennel is), amely ezt a magányt megtöri;
– az idealizálásra való hajlam (Isten, mint a csodált tulajdonságok példaképe és hordozója) és a bűn megtapasztalása az erkölcsi ideálokkal szembeni kudarc értelmében;
– a vallási kétely, mint a személyes szabadság utáni vágy kifejeződése, és mint az általános bizalmi válság következménye.
(Forrás: Friedrich Schweitzer: Vallás és életút)
Szoktatok beszélgetni az ifiben az istenképekről?
Mik a tapasztalataid, hogy változik az évek során az ifiseid, hittanosaid istenképe? Mi az, ami a lehetséges változásokat generálja?
Szerinted hogyan lehet reflektálni ifivezetőként az ifiken erre a három összetevőre: a magányra, az idealizálásra és a kételyre?
Olvass tovább!
Miért ne olvasnád el a sorozat többi részét is?
Ifjúságépítők 
2 gondolat “A kamaszok istenképe és hitfejlődése 1.” bejegyzéshez