Elkezdődött a szeptember, és az ifiseink – pont úgy, ahogy mi is – minden évkezdéskor egy új szakaszba lépnek. Véget ért a nyár, sokan új iskolába mennek, egyetemet kezdenek vagy munkába állnak, esetleg elköltöznek otthonról. Ezek az élethelyzetek sok változást hoznak magukkal: új embereket, új feladatokat, új felelősségeket és sokszor új kérdéseket is. De vajon nekünk, ifivezetőként, mi ebben a szerepünk? Van egyáltalán szerepünk ezekben az élethelyzetekben? És mit jelenthet a fiatalok mellett lenni akkor, amikor éppen nem egy megszokott, stabil időszakban vannak?

Ezen a témán gondolkodunk ebben a cikkben Steve Argue How to Help Young Adults Find Holy Ground in Life’s In-Between Spaces című írása alapján.

avagy-
Hogyan kísérjük a fiatal felnőtteket életük átmeneteiben?

Amikor a fiatal felnőttek és a gyülekezet kapcsolatáról beszélünk, gyakran ugyanazt a kérdést tesszük fel: járnak-e templomba? Fontos kérdés. De talán nem az egyetlen, amit fel kell tennünk. A Fuller Youth Institute kutatásaival foglalkozó Steve Argue arra hívja fel a figyelmet, hogy ha valóban szeretnénk segíteni a fiatal felnőttek hitbeli fejlődését, akkor érdemes tovább néznünk a templompadoknál. A fiatalok élete ugyanis nem csak akkor zajlik, amikor eljönnek egy istentiszteletre, ifi alkalomra vagy kiscsoportba. Sőt, lehet, hogy éppen azokban az időszakokban van a legnagyobb szükségük lelki kísérésre, amikor az életük mozgásban van.

A gyülekezetek működése sokszor a stabilitásra épül. Van egy meghatározott időpontú istentisztelet, rendszeres kiscsoport, szolgálati lehetőségek és előre tervezhető programok. Ezek önmagukban jó dolgok. A probléma akkor kezdődik, amikor azt feltételezzük, hogy minden fiatal felnőtt élethelyzete képes ehhez alkalmazkodni. Egy fiatal lehet például pályakezdő, akinek kiszámíthatatlan a munkaideje, egyetemista, aki vizsgaidőszakban alig tud mással foglalkozni, frissen elköltözött, aki még keresi a helyét egy új városban, kapcsolatban élő vagy éppen egy szakításból próbál felállni, családi konfliktusok közepén, új felelősségekkel szembesülve, vagy egyszerűen bizonytalan abban, hogy merre tart az élete. Ha ilyenkor csak azt kérdezzük tőle, hogy „Mikor jössz újra a gyülekezetbe?”, könnyen elkerülheti a figyelmünket az, ami valójában történik vele. Lehet, hogy éppen egy olyan időszakban van, amely alapjaiban formálja őt.

A Fuller Youth Institute kutatásai hét olyan területet azonosítottak, amelyek különösen fontosak a fiatal felnőttek életében: identitás, kapcsolatok, felelősség, hozzájárulás, önmagunkról való gondoskodás, alkalmazkodás és az élet értelmének keresése. Ezek nem feltétlenül különálló események. Gyakran egyszerre több is jelen van. Egy új munkahely például nemcsak arról szól, hogy valaki új feladatokat kap. Közben felmerülhet benne: Ki vagyok én ebben az új helyzetben? Mit tudok hozzátenni mások életéhez? Hogyan fog ez hatni a kapcsolataimra? Jó irányba tartok? Hol van ebben Isten? Éppen ezért egy élethelyzet, amely kívülről csupán „egy új munkahelynek” vagy „egy költözésnek” látszik, belülről komoly lelki és spirituális átalakulás lehet.

Hajlamosak vagyunk úgy gondolni a változásokra, mint problémákra, amelyeket minél gyorsabban meg kell oldani. A fiatal felnőttek életének átmeneti időszakai azonban ennél sokkal többet jelentenek. Ezek az időszakok egyszerre lehetnek fájdalmasak, mert valami ismerőst kell elengedni; ijesztőek, mert nem tudjuk, mi következik; izgalmasak, mert új lehetőségek nyílnak; és fárasztóak, mert rengeteg energiát és figyelmet igényelnek. És közben spirituálisan is jelentősek lehetnek. Amikor az addigi életünk rendje felborul, gyakran újra feltesszük azokat a kérdéseket, amelyeket stabilabb időszakokban talán nem: Hol van Isten ebben? Mit jelent most hűségesen követnem Jézust? Mit akar Isten kezdeni ezzel az életszakaszommal? Hogyan tudom felismerni, merre vezet? Az átmenet tehát nem csupán egy „nehéz időszak”, amin valahogy át kell jutni. Lehet a hit formálódásának egyik fontos tere is.

A Biblia történeteiben meglepően gyakran találkozunk úton lévő emberekkel. Ábrahám elindul egy olyan föld felé, amelyet még nem ismer. Izrael népe elhagyja Egyiptomot, és egy ismeretlen jövő felé tart. Jézus pedig egyszerűen ennyit mond követőinek: „Kövess engem.” A követésben eleve benne van a mozgás. A keresztény élet nem mindig azt jelenti, hogy megérkeztünk egy stabil, kiszámítható állapotba. Sokszor éppen azt jelenti, hogy úton vagyunk Istennel. Ezért érdemes más szemmel néznünk a fiatal felnőttek bizonytalanságára is.

Lehet, hogy nem az a legfontosabb kérdés, hogyan tudjuk őket minél gyorsabban visszajuttatni egy stabil élethelyzetbe, hanem az, hogy észrevesszük-e Istent velük együtt az úton.

Természetesen fontosak a gyülekezet stabil terei. Fontos az istentisztelet, a közösség, a kiscsoport, és fontos, hogy legyenek olyan helyek, ahol a fiatal felnőttek kapcsolódhatnak Jézushoz és egymáshoz. De Isten jelenléte nem korlátozódik ezekre a helyekre. Ott lehet egy késő esti műszakban, egy vizsgaidőszak közepén, egy új munka első heteiben, egy költözés káoszában, egy szakítás után, egy családi konfliktusban, egy barátság megromlásában vagy éppen egy nagy döntés előtt, amikor valaki nem tudja, merre tovább. Talán éppen ezekben a helyzetekben különösen érzékenyek vagyunk arra, hogy megkérdezzük: „Istenem, hol vagy ebben?” Ez a gondolat a gyülekezeti szolgálatunkat is átformálhatja.

Ahelyett, hogy elsősorban ezt kérdeznénk:

„Hogyan tudnánk elérni, hogy a fiatal felnőttek többet járjanak gyülekezetbe?”, feltehetjük ezt is: „Hogyan tudunk mellettük lenni abban, amin éppen keresztülmennek?” Ez egészen másfajta jelenlétet jelent. Nem feltétlenül újabb programot vagy újabb szolgálati lehetőséget. Néha egyszerűen egy beszélgetést, egy üzenetet, egy közös kávét. Egy kérdést: „Hogy vagy most valójában?” És aztán azt is: „Mit gondolsz, Isten hogyan van jelen ebben az egészben?”

A fiatal felnőtteket könnyű úgy látni, mint akiknek még „össze kell rakniuk az életüket”. Még nincs kész a karrierjük, még nem stabil a párkapcsolatuk, még nem tudják, hol szeretnének élni, még keresik a helyüket a gyülekezetben, még sok mindenben bizonytalanok. De mi van akkor, ha nem az a feladatunk, hogy ezeket a fiatalokat megjavítsuk? Mi van, ha inkább arra kaptunk meghívást, hogy elkísérjük őket? A lelki kísérés nem azt jelenti, hogy minden kérdésükre tudjuk a választ. Sokkal inkább azt, hogy hajlandóak vagyunk velük maradni a kérdések között. Segíteni őket abban, hogy felismerjék, mit tesz Isten az életükben. És néha egyszerűen csak jelen lenni.

A fiatal felnőttek életének változásai arra is emlékeztethetnek minket, hogy a hitünk sem mindig egyenes vonalú. Lehetnek kérdéseink, kétségeink, lehetnek olyan időszakaink, amikor közelebb érezzük magunkat Istenhez, és olyanok is, amikor távolinak tűnik.

A változás nem feltétlenül a hitünk kudarca. Lehet, hogy éppen Isten formál bennünket egy olyan időszakban, amikor még nem látjuk, hová vezet az út. Ezért a fiatal felnőttek életének „köztes” időszakai nem feltétlenül üresjáratok. Lehetnek szent terek. Olyan helyek, ahol Isten találkozik velük.

Talán ifivezetőként, mentorként vagy gyülekezeti vezetőként egy kicsit kevésbé kell félnünk a rendezetlenségtől. Nem minden fiatalnak van szüksége azonnal megoldásra. Nem minden kérdésre kell kész választ adnunk. Néha sokkal többet jelent, ha jelen vagyunk. Ha meghallgatjuk. Ha nem ijedünk meg a kérdéseitől. Ha nem akarjuk gyorsan lezárni a bizonytalanságát. És ha segítünk neki felfedezni: Isten nem csak akkor van vele, amikor minden rendben van. Vele van az úton is. Vele van a változásban. Vele van a bizonytalanságban. Vele van akkor is, amikor még nem tudja, mi lesz a következő lépés.

Talán éppen ez a jó hír, amit a fiatal felnőtteknek és nekünk is újra meg kell hallanunk: nem kell előbb rendbe hoznunk az életünket ahhoz, hogy találkozhassunk Istennel. Lehet, hogy Isten már ott van azon a helyen, ahol éppen állunk. És lehet, hogy az a hely – minden bizonytalanságával együtt – szent föld.