5 indok amiért jó, ha vannak fiatalok a gyülekezetben – Miért tartsunk ifit? 3.

A három részes sorozat harmadik fejezete. Ebben a cikkben Mark Matlock, a Youth Specialities ügyvezető igazgatója fogalmazott meg 5 pontot, hogy miért “jó” egy gyülekezetnek, ha van ifjúsági missziója…..

Mark Matlock egyik előadásában azt fejti ki, hogy a gyülekezet számára milyen áldások származhatnak abból, ha a fiatalok annak szerves részei. Nézzük meg ezeket sorban az ő gondolatai alapul véve:

1.  Az ifjúsági munka segít integrálni a fiatalokat a gyülekezet generációkon átívelő közösségébe.

Azaz ideális esetben, nem újabb rétegalkalmak jönnek létre, hanem a fiatalok és a gyülekezetbe járó idősebbek kerülnek egymáshoz közel az IFI munka keretein belül. Az ifjúsági munkában szolgálók feladata pedig ennek a hídnak a megteremtése, felmutatása és megkeresése. Segít megértetni a fiatalokkal a számukra távoli dolgokat, és az idősebbeknek elfogadni a fiatalok kérdéseit, közeledését. Ebben a szerepben a legfontosabb jellemvonás a vezető részéről a támogatás.

TIPP: A mi gyülekezetünkben sokszor a fiatalok inkább maradnak kint gamerezni vagy kockulni az előtérben, mintsem beülni az IT-re. Így pedig már csírájában kudarcba fullad ennek a pontnak a megvalósítása. Áthidaló megoldásként találtuk ki a kis ifis lapot, amit a Redeemer (New York) gyülekezet példáján felbuzdulva készítünk és dolgozunk ki. Minden héten készítünk az igehirdetéshez és IT-hez kapcsolódó ‘handoutot’ (4db A5 ös oldal – dupla oldalas A4) , amiben rövid kérdések segítik mind az igehirdetés követését, mind a liturgia megértését. Ez az eszköz a 10-14 éves korosztály számára van kidolgozva és segíti azt a kezdetleges lépést, hogy a fiatalok beintegrálódjanak a felnőtt Istentiszteletre, egyben bekerülve ezzel a gyülekezet generációkon átívelő vérkeringésébe.

2. A fiatalok segítenek, hogy a gyülekezet érzékeny maradjon a kultúrára

A tinédszereknek nincs még minderre kérdésük, de sok mindent megkérdőjeleznek, kérdéseket tesznek fel. Ők vannak kitéve leginkább a kultúra legújabb hullámainak, ők azok, akik a legtöbb mindent ebből ki is próbálnak. Egyszóval, akik a leginkább benne élnek, tapasztalják. Ha nem is tudják megfogalmazni a ‘kórképet’ érzékelni tudják a gyülekezet és a kultúra közötti szakadékot. Szókimondásuk pedig segítség lehet egy-egy ilyen vakfolt felfedezésére. Ezért a visszajelzéseik segítenek megláttatni azt a módot, hidat, amivel a gyülekezet a misszióját folytathatja, az evangéliumot közvetítheti. Ők a mi kis szociológusaink, csak nem tudunk róla, sőt sokszor ők se….

3. Az IFI munka a misszió része és mozgatórugója.

Az ifjúsági misszió célja, ugyanúgy a missziói parancs betöltése, tanítványképzés és az evangélium hirdetése. A fiatalok életkorukból fakadóan lelkesek abban, hogy bimbódzó barátságaikba is félelem nélkül bevigyék a keresztyénség kérdéseit, megvallják, hogy hívők. A 10-15 éves korosztály gondolkodás és vezetői biztatás nélkül is elhívja a barátját egy alkalomra, ha azt ő maga jónak tartja. Már csak azért is, hogy a közösségi élményt, a jó fej ifis barátait bemutassa. Ez pedig azzal jár, hogy az alkalmon hall Istenről és az ő igéjéről. A fiatalok korosztálya az, ahol a személyes meghívás a legnagyobb erővel hat és működik. Apró kis apostolok ők még a megbélyegzés félelme nélkül. De vigyázzunk, ez a lelkesedés tapasztalatom szerint a gimis évekre alábbhagy…..

ÉRDEKESSÉG: A Youthscape Losing Heart című kutatása alapján pedig megerősíthetjük, hogy a 11-19 éves keresztyén fiatalok 75%-át kifejezetten érdekli az, hogy miként tudja megosztani a hitét másokkal. A TOP 3 téma egyikeként szerepel a fiatalok rangsorában. Egy másik tanulmány szerint pedig a keresztyének 80%-a még 18 éves kora előtt megtér, ami alapján az IFI misszió szerepe eléggé felértékelődik…..

4. A fiatalok emlékeztetnek, hogy a gyülekezetben egyenlőség van.

Ezek a mai fiatalok…. 🙂 A tömegközlekedők egyik kedvelt sóhaja alapján ez a negyedik pont igencsak gyenge lábakon áll egyenlőre a társadalomban. De nem kell, hogy a gyülekezetben is így legyen. A fiatalok, csakúgy, mint a gyülekezet bármely korú tagja azonos lehetőségeket, tiszteletet érdemel. Nem az életkoruk számít. Sőt néha pont az segít, ha a világmegváltó gondolataik és ezzel párosuló hatalmas energiák találkoznak egy középkorú ember bölcsességével vagy egy idősebb tag élettapasztalatával. De amennyiben csak lenézett – takarításra / kulimunkára alkalmas – kezdőket látunk bennük, ők is hasonlóan fognak reagálni. A cél szerintem, hogy egy gyülekezetben azt találjuk meg, hogy Isten kinek milyen ajándékokat adott. Ebből pedig a fiatalok si kaptak és szívesen ki is próbálják magukat ebben. Sokszor megdöbbenünk, amikor egy fiatal kiáll, bizonyságot tesz, elmeséli, hogy mire hívja Isten és csak annyit tudunk mondani, hogy “Azta, mikor vált ilyen felnőtté ez a gyermek”. Vegyük észre az ajándékaikat, kezeljük egyenrangúként őket, mert egymás épülésére, nem egymás hátráltatására rendeltettünk a gyülekezetekbe.

Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test… ..Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai.
1Kor 12,12 .27

Valaki egyszer azt mondta, hogy minden forradalom a fiatalok által kezdődött el a történelemben. Fedezzük fel az ajándékaikat és ne kikorosítsuk őket. Kálvin 26 évesen írta meg az Institúciót, Méliusz Juhász Péter 24 évesen püspök lett, János apostolt már tinédzser korában elhívta Jézus tanítványnak…..

5. Az IFI munka segít fókuszálni Jézusra, aki dogmák, tradíciók és rituálékon is túlmutat.

A fiatalság mozgásban van. Ide-oda megy, lát, hall, figyel, megfigyel. Ha valamit nem ért, kérdez, sőt lehet dacból megkérdőjelez. De amennyiben értelmes választ kap elfogadja. Ha megfigyeljük Jézus egy hetét, nem sok pihenés volt benne, ide-oda ment, tanított, gyógyított, beszélgetett. Nem maradt egy helyben. A fiatalság hasonlóan mozgékony, ezért nem betonozódik be se hagyományba, se megszokott keretekbe. A hagyományokkal semmi gond, a liturgiák építenek mindaddig, amíg tudjuk, hogy miért csináljuk, ismerjük a rendeltetését. A fiatalok pedig pont ebben segítenek. Rákérdeznek megszokott, megkérdőjelezhetetlennek hitt alapvetésekre, szokásokra. Nem a Jézusról szóló dogmák érdeklik őket, hanem Jézus maga. Tükröt mutatnak és elgondolkoztatnak. Nemrég egy frissen megtért fiatal lépett oda hozzám és kérdezte meg: “Miért kellenek egyáltalán templomok?”. “Out of the box” gondolkodásuk van, ami kincs. Ezért nagy művészet jól kérdezni, hogy ez ki is jöjjön belőlük.

A cikk margójára:

Gondolj, Uram, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak. Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, Uram!
Zsolt 25,6-7

Olvass tovább!

Miért ne olvasnád el a “Miért tartsunk ifit?” sorozat többi részét is?

3 téveszme – Miért tartsunk ifit? 1.

A három részes sorozat első fejezete. Ebben a cikkben a 3 leggyakoribb, legismertebb, mégis leginkább téves célt feddjük fel ami eltéríthet minket a  szolgálatunk valódi céljai felől.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.