1.A keresztyén családok azok a helyek, ahol a fiatalt a leginkább ismerik a szülei, így a hitbeli kérdéseiben, kihívásaiban is ők tudnák a leginkább tanítványozni, pásztorolni, tanítani, akkor miért van szükség ifi vezetőkre, akik réteg alkalmakon foglalkoznak a fiatalokkal? 

2. Az Istentisztelet lényege, hogy minden generáció együtt ünnepli Isten szeretetének ünnepét, akkor miért van szükség külön korosztályos réteg alkalmakra ?

A realitás az, hogy azt az édeni állapotot, amit Isten megalkotott, nem tudjuk megélni, a bűneset óta. A realitás az, hogy a fenti családi és gyülekezeti idillek reálisak, Isten eredeti teremtésében. De mi jelenleg az új teremtés és az első teremtés közti időben élünk.

A realitás az, hogy nagyon sok megtört család van, ahol ez a fajta tanítványozás, pásztorlás nem valósul meg vagy egy házassági krízis miatt, vagy életkori sajátosságok miatt vagy a szülők nem érzik magukat erre késznek vagy nem tudják, hogy csinálják. A realitás az is, hogy van olyan fiatal, aki érdeklődik Isten iránt vagy hisz benne, de olyan családból származik, ahol a szülei nem teszik ezt vagy egyenesen ellenzik. És a realitás az is, hogy vannak olyan családok, ahol ez nagyon szépen megvalósul és pásztorolják a gyermekeiket még, ha kihívások is vannak. 

Most akkor van szükség ifi munkára vagy nincs? A családok saját tanítványozását, pásztorlását kellene segítenünk vagy ugyanezt az energiát abba érdemes fektetnünk, hogy a gyermekeik felé, a fiatalok felé közvetlenül szolgálunk hétközi alkalmakon?

A realitás az, hogy az összgnerációs alkalmainkra, Istentiszteletre hívjuk a fiatalokat, de sokszor mégse jönnek mind. Vagy azért, mert számukra némely eleme idegenül hat, nehezen követhető, hosszú, nem reagál a szükségeikre, vagy azért, mert aludni akartak még, éppen más fontosabb volt számukra, még tanulni valójuk van, vagy akkor van a barátaikkal találkozó, vagy a csapatukkal egy meccs. Vagy más miatt. De a realitás az, hogy az Istentiszteleteinken is megéljük a fiatalok lemorzsolódását. De a realitás része az is, hogy sok fiatal jár gyülekezetbe, lelkesedik érte, szívesen tanulmányozza a Bibliát, szolgál több helyen is, aktív, lelkes meglátásai vannak és beindítanak dolgokat. 

Most akkor van szükség ifi munkára vagy nincs? Az Istentiszteletek liturgiáját, az összegenerációs alkalmak erejét, az igehirdetés készülést kellene erősítenünk a fiatalok érdekében, vagy ugyanezt az energiát a korosztályos réteg alkalmukban elhangzó tanításra, beszélgetésre, közösségre érdemes fordítanunk?

Lelkészként, vezetőként, ifi szolgálóként mind vágyunk arra, hogy az Istentiszteleteink olyan alkalmak legyenek, ahol együtt ünnepeljük Isten szeretetét és arra is vágyunk, hogy olyan családokat láthassunk, ahol egészségesen és hitelesen tanítványozhatják a gyermekeiket a szüleik. De, amíg Jézus újra eljövetelével nem jön el az új teremtés, addig ebben a komplex realitásban élünk.

Bárcsak ne lenne szükség ifjúsági munkára olyan értelemben, ahogyan a legtöbben most értelmezzük azt. Bárcsak az ifjúsági munka nemcsak a hétközi, korosztályos rétegalkalmat jelentené, hanem azt is, hogy családokkal foglalkozunk, bárcsak azt is jelentené, hogy a vasárnapi, istentiszteleti alkalmainkkal is foglalkozunk az ifjúsági munka keretében.

Mi az Ifjúságépítők ezt értjük ifjúsági munka alatt. A fiatalokat, a családot, amiben élnek, és a gyülekezetet, ami a lelki otthonuk.

Amíg pedig Jézus vissza nem jön, úgy gondoljuk, hogy szükség van az ifjúsági munkára. Mi az Ifjúságépítők azért jöttünk létre, hogy azokat akik a fiatalokkal foglalkoznak segítsük.

Mi akkor a feladatunk az ifi munkában?

Jézus azt mondta, mielőtt elment a 11 tanítványai mellől, hogy menjetek el és tegyetek tanítványokká minden népet!

A fiatalok annyi mindent megkapnak máshol is, közösséget, élményeket, lehetőségeket. Ami viszont a mi küldetésünk feléjük, a tiszta evangélium hirdetése. Mert ez van ránk bízva. Mivel pedig ezt az igehirdetést, tanítványozást már Jézus életében is látjuk, így ez nemcsak parancs, de példa is.

Az evangélium minden korosztálynak szól, gyerekeknek, fiataloknak, felnőtteknek is, éppen ezért hirdethetjük minden generációnak, akár a fiataloknak is.

Végül pár praktikus meglátás, kérdés, ifjúsági munkások számára

• Magam is tapasztalom, hogy lelkészként mennyi mindent szívesen csinálnánk még, mennyi helyzetben segítenénk még szívesen, mennyi olyan dolog van, amiben szükséget látunk, de nem tudjuk betemetni. Folyamatosan éljük, hogy az aratni való sok, a munkás kevés.
• Pontosan ezért, a kérdésem:
  • Látunk-e olyan szülőt, házaspárt a gyülekezetünkben, akik szívesen gondolkodnának, imádkoznának, szolgálnának velünk az ifjúsági munkáért?
  • Ill. Mit tehetünk a családokért a gyülekezetben akár az Istentiszteleten, ami így azonnal ifjúsági munka is?

Istentiszteletek és fiatalok ?

• David Kinaman (Barnabas Group) felmérése szerint a fiatalok negyede (23%) vélekedett úgy, hogy a Bibliát nem eleget tanítják a gyülekezeteikben. Azaz nagyon vágynak rá, hogy Isten igéjét igazán mélyen megértsék, azt igazán mélyen kifejtsék, azaz nyitottak a mély bibliai üzenetekre.
• Azt is érzik viszont, hogy sokszor nem találkoznak az őket foglalkoztató témákkal, életkérdésekkel az igehirdetések. ezért nem érzik relevánsnak azokat, és így a motivációjuk is csökken arra, hogy igehirdetést hallgassanak.
• A kérdésem:
  • Mit tehetünk azért, hogy a vasárnapi Istentisztelet liturgiája és igehirdetése során a fiatalok jobban azt érezhessék, hogy részesei az alkalomnak, az Ő élethelyzetükre is érvényes, ami ott elhangzik?
  • Mennyire segíti a rétegalkalmunk (ifi bibliaóra, ifjúsági istentisztelet), hogy annak révén valóban a gyülekezet összgenerációs közösségéhez tartozzanak a fiatalok?
  • Milyen üzenetet közvetítünk azzal, hogy külön alkalma van a fiataloknak a gyülekezetben?

Miért jó a gyülekezetnek, ha fiatalok vannak ott?

• A fiatalok segítenek, hogy a gyülekezet érzékeny maradjon a kultúrára
• A tinédszereknek nincs még minderre kérdésük, válaszuk de sok mindent megkérdőjeleznek, kérdéseket tesznek fel. Ők vannak kitéve leginkább a kultúra legújabb hullámainak, ők azok, akik a legtöbb mindent ebből ki is próbálnak. Egyszóval, akik a leginkább benne élnek, tapasztalják. Ha nem is tudják megfogalmazni a ‘kórképet’ érzékelni tudják a gyülekezet és a kultúra közötti szakadékot. Szókimondásuk pedig segítség lehet egy-egy ilyen vakfolt felfedezésére. Ezért a visszajelzéseik segítenek megláttatni azt a módot, hidat, amivel a gyülekezet a misszióját folytathatja, az evangéliumot közvetítheti. Ők a mi kis szociológusaink, csak nem tudunk róla, sőt sokszor ők se….
• A kérdéseim:
  • Milyen szolgálati terület van, amire eddig nem gondoltunk, de bevonhatnánk őket?
  • Milyen területen lenne jó meghallani a véleményüket?

Budapest. 2021. december 6.

írta: Ablonczy Áron