Egy hete megjelent itt az Ifjúságépítők-blogon Farkas Zsuzsanna cikke a kiégésről, okairól, elterjedtségéről a jelenlegi társadalomban. Ő is leírja, hogy a probléma leggyakrabban (de nem kizárólag) szociális területen, elhivatottságból dolgozó embereket érinti – az ifjúsági szolgálat pedig kérdés nélkül ebbe a kategóriába tartozik. A társadalmi elvárások, a közösségi média, a teljesítmény-központúság az ifiszolgálók életének is ugyanúgy szerves része, mint mindenki másnak, és a szolgálat sokszor még egy plusz teher ebben az amúgy is sűrű életben. Tudjuk, hogy nemet kell mondani, és pihenni kell, és delegálni, de ez nem ennyire egyszerű a valóságban.

Ez a cikk azért született meg, hogy az ifimunkásokat segítse szakmailag és lelkileg. Nézd meg, miben tudsz segítséget kérni az Ifi Ambulancián →

Határokat állítani és nemet mondani akkor is nehéz, ha tudjuk, hogy ez a helyes lépés, és megtehetnénk, hogy kicsit hátrébb lépünk. Akkor azonban szinte lehetetlennek tűnik, amikor a munkánkat Istenért végezzük, és azt látjuk, hogy egyedül vagyunk, és nincs más, aki a helyünkre állna, amíg mi pihenünk. A szolgálat körüli nyomás hatalmas tud lenni, akár a közösség felől, akár belülről érkezik – így jutnak el sokan odáig, hogy valójában egyetlen napjuk sincs, amikor pihenhetnének, hiába adja példaként és parancsként ezt elénk az Ige. 

De mit tudunk tenni? Mit tehet az, aki egyedüli szolgáló az ifiben? Mit tehet az, aki néhány fiatalért küzd évek óta, és nem érez támogatást sehonnan? Hogy lehet úgy beszélni erről, hogy a kiégésmegelőzés és a megküzdés ne egy újabb feladat legyen a listán?

Biztos válaszokat nem tudok adni, ahogy a kutatások sem; de irányokat igen, amik segíthetnek. A szociális munkában való kiégést három dimenzió mentén vizsgálhatjuk (Maslach & Jackson, 1981): érzelmi kimerülés, deperszonalizáció (cinizmus, eltávolodás azoktól, akik felé szolgál a személy) és hatékonyságcsökkenés. Sok mindentől függhet, hogy ki melyik faktor mentén tapasztalja súlyosabban a kiégést, és így a megküzdés is szokféle lehet. 

A megküzdési stratégiákat – bár természetesen ezen belül sokkal egyedibbek és sokrétűbbek – szintén három nagy csoportba oszthatjuk problémaközpontú, érzelemközpontú és segítségkereső megközelítés szerint. Egyikről sem mondható el, hogy minden tekintetben jobb, előrevivőbb lenne a másiknál; de különböző kiégési dimenziókkal szemben hasznosak lehetnek. (Ádám, Nistor, Nistor & Hazag, 2014).

Mind a problémközpontú, mind az érzelemfókuszú stratégia egyéni megküzdést jelent – eszközök, amiket jó elsajátítani, megtalálni, hogy nekünk személyesen mi a jól működő, hozzánk illő, hogy mik a jellemző nehézségeink és azzal hogyan tudjuk a legkönnyebben felvenni a harcot. A problémafókuszú stratégiák közé tartozik a problémaelemzés (a probléma ok-okozati feltérképezése, és a lehetséges megoldások és célok meghatározása); a kognitív átstrukturálás (az irracionális negatív gondolatok azonosítása és realisztikusabb gondolatokkal való helyettesítése), vagy éppen az alkalmazkodás. Az érzelemorientált megküzdés esetén a helyzet nem változik, cselekedeteink arra irányulnak, hogy mi magunk jobban érezzük magunkat – az érzelmi egyensúly keresése, a hozzáállás változtatása áll a középpontban. Ez segítség lehet megoldhatatlan helyzetekben, de nagy a veszélye a túlzott pozitivitásnak, a nehézségekkel való szembenézés elkerülésének, hiszen ettől nem oldódik meg a helyzet, és később még nagyobb erővel üthet vissza.

Mindez azonban sokszor nem elég, ha egyedül van az ember a munkában, a szolgálatban. Isten nem arra hívott minket, hogy egyedül álljuk a sarat a munkában, a családunkban, a szolgálatban. Isten kapcsolatra hívott minket saját magával és egymással, nem kell egyedül végeznünk a munkát és az egész életet. “Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, föl tudják segíteni egymást.” Préd. 4:9-10 Nem az a kérdés, el fogunk-e esni, hanem az, tudunk-e segítséget kérni valakitől, van-e valaki, akihez fordulhatunk, és képesek vagyunk-e felismerni, hogy egyedül nem megy és nem is kell mennie. 

Ezért jött létre az IfiAmbulancia is, hogy segítséget adhassunk azoknak, akiknek a közvetlen környezetükben nincs kihez fordulniuk. Az online világ lehet a kiégés oka, de használhatjuk megküzdési eszközként is, ha közösséget keresünk és segítséget kérünk. Mi ebben szeretnénk egy támogató pont lenni.

Források:
Ádám, S., Nistor, A., Nistor, K., & Anikó, H. (2014). A megküzdési stratégiák negatív és pozitív prediktív kapcsolata a kiégés három dimenziójával orvostanhallgatók körében.
Maslach, C., & Jackson, S. E. (1981). The measurement of experienced burnout. Journal of organizational behavior, 2(2), 99-113.

A cikket írta: Nyikos Anna

Anna vagyok, pszichológus, coach és Refisz-munkatárs. Végtelen lelkesedéssel tölt el, ahogy minden nap egyre több részletét ismerhetem meg Isten teremtett világának az embereken keresztül, akikkel találkozom, és szeretnék ezzel a sokszínűséggel jelen lenni a hivatásomban is. Volt már lehetőségem szolgálni fogyatékkal élők, anyaotthonban lakók, elítéltek és ifisek között is – és mindenhol Isten egyenlő, válogatás nélküli szeretetét láthattam és tapasztalhattam meg. Ezt a tapasztalatot és ajándékba kapott szeretetet igyekszem továbbadni, még ha sokszor nagyon ügyetlenül is.