Sokszor lehet konfliktus az Egyház és a missziós szervezetek között. Ezekben a vitákban felmerül, hogy azokat a missziós feladatokat, melyeket az Egyház magáénak vall, miért a szervezetek végzik, a gyülekezeteken kívül.

Sokszor a fiatalok áramlása a szervezetek felé is egy konfliktus forrás lehet, bár ebben vica versa érvek hangzanak el. Ebben a parázs témakörben ad nagyon bölcs gondolatokat Ravasz László (100 éve beiktatott) püspök:

“Az egyházvezetés felől érkező Ravasz így fogalmazta meg a helyzetben rejlő veszélyt: „az fenyegetett, hogy az egyesületi keresztyénségbe átmegy a történelmi egyház minden értéke és maga az egyház üres hagyományos keret marad”. Ravasz László belmissziós programja viszonylag egyértelműen, egyszerűen megfogalmazható volt: „az egyházat missziósítani, a missziót egyháziasítani.”

Meglátása szerint az 1930-as évtized legfontosabb kérdése az egyház és egyesületek viszonyának tisztázása. Éppen ezért törekedett az egyházi misszió felélénkítésére, illetve az egyre inkább elharapózó „egyesületi keresztyénség” – melynek révén a hívek sokkal inkább az egyesülethez, mintsem az egyházukhoz váltak lojálissá – jelenségét kritizálta és támadta. Szellemes megfogalmazása szerint: „a társadalmi misszió közlekedési munka; ha valaki ott ragad a vasúton, bizony vagonlakó lesz.”

Ravasznak ehhez hasonló megegyezésekkel sikerült az egyházhoz kötnie az egyesületi munkát. Az egyesületek hitbeli, szervezési tapasztalatával pedig az egyházi intézmények és gyülekezetek, amelyek az „egyháziasított” egyesületek munkájával a hétköznapokban találkoztak, kifejezetten komoly nyereségre tettek szert.”

(A poszt Szász Lajos: Ravasz László püspöki szolgálata a református belmissziós és ébredési mozgalmak megújításában c. előadásának szó szerinti idézetét tartalmazza)