Ahhoz, hogy felismerjük Isten vezetését különböző helyzetekben (mindennapok során,
nagyobb kérdésekben vagy ifivezetői felelősségeinkben stb.) fontos, hogy egyre jobban
megismerjük Jézus szívét. Mit mondott ő a saját szívéről, milyen példát mutatott, és hogyan
tanította ezzel kapcsolatban a tanítványait?
Az evangéliumokban csak egyetlen helyen beszél Jézus a saját szívéről:

„Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok és alázatos
szívű, és megnyugvást találok lelketeknek.” (Mt 11,29)

Amikor a Biblia a szívről beszél, az nem korlátozódik kizárólag az érzelmeinkre. A szív a
cselekedeteink irányító központja is. Innen származnak indíttatásaink, tehát egyfajta
motivációs központként is működik. A Biblia összefüggésében „a szív nem egy része az
énünknek, hanem a központja, ami meghatároz és irányít minket. …A szívünk mutatja meg,
hogy kik vagyunk.” (Ortlund, 2021, 16-17.)

Hobbi szinten terepfutó vagyok. A mai futóknak, akik tudatosan szeretnék fejleszteni magukat
és egyben megelőzni a sérüléseket, egyik legfontosabb eszközük a pulzusmérő órájuk. A
pulzuson kívül mindenféle más adatot is mér (sebesség, távolság, szintemelkedés stb.), amik
egy szoftver segítségével kielemezhetőek, majd az értékekből és grafikonokból
következtetéseket lehet levonni. Akár egy amatőr sportoló is elképesztő teljesítményekre lehet
képes, ha ismeri a saját szívét, pulzushatárait, egyéb adatait, és reagál az órájának jelzéseire,
figyelembe veszi edzéseinek megtervezéseinél is.

Kicsit hasonló ehhez a mi Istennel járásunk, a lelki utunk, és az elhívásunk megélése. Ahhoz,
hogy a cél irányába haladjunk, ahogy Pál is mondja: „…futok egyenest a cél felé, Isten
mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” (Fil 3,14) elengedhetetlen, hogy
figyeljünk a szívünk állapotára, amit Isten a vele való személyes kapcsolatunkon keresztül fed
fel számunkra. Isten vezetését akkor leszünk képesek jól olvasni, és megérteni, ha egyre
jobban megismerjük az Ő szívét, és így reflektálunk a sajátunkra.

A bölcsesség pedig szorosan kapcsolható ehhez Salamon tanácsa alapján:

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet, mert onnan indul ki az élet!” (Péld
4,23)

A bölcsesség a zsidó kultúrában nem elméleti filozofálgatást jelentett, hanem gyakorlati
dolgokban megnyilvánuló gondolkodást, amit cselekvés is követett. Tehát a bölcs embert a
cselekedeteiről ismerték fel.

Ezek fényében akkor cselekszünk bölcsen, és haladunk a Krisztustól kapott célunk felé, ha
figyelünk a szívünkre. Ahogyan elmerülünk Jézus szívének megismerésében (megismerjük
prioritásait, motivációit, cselekedeteit), közben a Szentlélek rámutat saját szívünk állapotára
is.
Ebben sokat segít, ha tanulmányozzuk Krisztus tanításait azzal kapcsolatban, hogy mire hív
minket.

Ifivezetőként az elveszett juh példázatát (Mt 18, 11-14) fontos, hogy fókuszban tartsuk, mert
ezen keresztül szemlélteti Jézus, hogy mit tesz egy jó pásztor. Kifejezően mutatja be a
felelősségünket a ránk bízottakkal kapcsolatban.

A pásztor, mint kép, az Ószövetségben sokszor előfordul, metaforikusan használja Istenre
vagy a dávidi Messiásra, valamint Izrael vezetőire is. A példázatban egyedül a pásztor, azaz
Isten cselekszik aktívan, ő keres, és találja meg az elveszettet. Jézus ennek megfelelően a vele
közösségben levőktől is ezt várja el, hiszen Mátéban a tanítványokat tanítja ezzel a
példázattal, nekik akar egy fontos hangsúlyt bemutatni. A megkeresés, a befogadás, a misszió,
a tanítványok nevelése nem csupán szimpla morális kötelesség, hanem olyan feladat, amely
Jézus személyén és megtartásán alapul. Jézus ezt a „missziót” egyetlen emberért is vállalta
volna, ő senkit sem ír le, az „egy” sem elhanyagolható mennyiség számára. Jézusnak ez a
cselekedete, ez a hozzáállása tükrözi az ő szívét, miszerint „szelíd és alázatos”, aki
személyesen foglalkozik az egyénnel. Ez a rész a pásztori (ifivezetői) munka példája is lehet,
aminek kettős célja van: egyrészt, hogy senki ne tévedjen el (kísérjük a tanítványainkat,
ifiseinket, segítsük őket a lelki növekedésükben személyesen is); a másik cél, hogy
helyreálljon az egység (amit akár a megtalálással a kerek szám, a száz is jelképez). (Kozma,
2002, 207-218)

Isten mindenképpen cselekszik, Ő nem hagyja, hogy bárki is elvesszen. A kérdés, hogy mi
beleállunk-e ebbe a munkába? Leszünk-e Isten munkatársai, hogy utánamenjünk és
megkeressük az elveszetteket (akár egy régebbi tagról van szó, vagy akár egy ismeretlenről)?
Isten meghívott bennünket ebbe a munkába, ez nem kérdés.
Jézus meghirdette a mennyek országát (Máté evangéliumában ez hangsúlyos), amit ezzel a
példázattal is szemléltet. Ez az ország nyitott mindenki számára, a királya (a pásztor) pedig
személyesen keresi meg az elveszetett.

A Közép-Kelet Európai Biblia Kommentárban olvashatjuk a példázat kapcsán, hogy ezeken a
területeken egyre nagyobb a gyülekezetet elhagyók közössége, akik bár valamilyen szinten
beépültek a gyülekezetbe, majd később csalódott szívvel elhagyták azt.
A kommunizmus bukása után sokan kezdtek el újra gyülekezetbe járni, de a legtöbben nem
maradtak sokáig, mert azt tapasztalták, hogy a gyülekezeteket még mindig diktatórikusan
vezetik. Másrészt a gyülekezeteknek nem volt gyakorlatuk, valamint tapasztalatuk az
érdeklődők szeretetteljes fogadására, mindemellett a közösségek introvertáltak voltak. Ez a
mentalitás sok újonnan érkezett embert eltántorított, különösen a fiatalhitű keresztényeket,
akik más lendülettel érkeztek. (Penner, 2022, 1041.)

Jézus ezzel a példázattal szemlélteti, hogy az ő országában a király, aki maga Krisztus,
személyes, gondoskodó, odaadó, megtartó. Krisztus tanítványainak, tehát nekünk is ez a
példa, amit megelőz és egyben megalapoz Krisztus szeretete és a vele való közösségünk.

Erre akkor leszünk képesek hosszútávon, ha vigyázunk és figyelünk a szívünkre
(motivációinkra, érzelmeinkre, gondolkodásunkra stb.), aminek gyakorlatát hosszan
taglalhatnánk. Ezúttal viszont csak egyet szeretnék kiemelni a téma kapcsán. Ennél a
példázatnál nemcsak arra kell gondolnunk, hogy hogyan keresünk meg másokat vagy hogyan
állunk melléjük, hanem az is fontos, hogy a saját életünkben ki vagy kik azok a személyek,
akik ismernek minket olyan szinten is, hogy tudják, hogy merre vagyunk hajlamosak
elkóborolni. Legyen legalább egy olyan kapcsolatom (tanítványozó, mentor, barát stb.), ahol
teljesen őszinte tudok lenni, aki tud kísérni, mellém állni, bátorítani és visszahozni, ha
„elkóborolnék”.

Természetesen Isten az, aki cselekszik, a szíveket csak ő tudja formálni, de Isten sokszor pont
az emberi kapcsolatainkon keresztül munkálkodik bennünk. Isten aktívan használja a
gyermekeit, hogy egymás által is növekedhessünk.
Ebben fontos a mi tudatosságunk, hogy dolgozzunk azon, hogy legyen olyan kapcsolatunk,
ahol rálátnak az életünkre. Ezt követően pedig keresnem kell azt, hogy én ki vagy kik mellé
tudnék odaállni, Isten kinek vagy kiknek az életében szeretne használni (bátorításra, kísérésre,
segítésre stb.). Ifivezetőként pedig felelősségem, hogy a fiatalokra egyenként is odafigyeljek,
megismerjem, bátorítsam és segítsem őket.

A következő reflektáló kérdések a témával kapcsolatban segíthetnek a fentiek gyakorlatba
ültetésében. Érdemes először a saját csendességedben átolvasni és megválaszolni, majd
átbeszélni egy hozzád közelálló személlyel.

Hogyan figyelsz a lelki „pulzusmérő órádra”, ami megmutatja számodra a szíved
állapotát, szíved reakcióit?

• Hogyan kapcsolódsz Istenhez, és ezek a különböző módok hogyan vannak jelen az életedben (Biblia olvasás, dicsőítés, imádság, közösség stb.)?
• Hogyan veszed észre, ha Isten megmutat valamit a szíveddel kapcsolatban? (Mik azok a jelzések, amikre legjobban felfigyelsz?)
• Hogyan lehetne az előzőeket fejleszteni (pl.: tudatosabb Biblia tanulmányozás, személyes-bizalmi kapcsolatok ápolása, ahol a bátorításnak, vigasztalásnak és a szeretetből fakadó elszámoltatásnak is helye van, imanapló vezetése stb.)?

Miben mutatkozik meg, hogy a szíved egyre jobban Krisztuséhoz formálódik (szelíd
és alázatos)?

• Hajlamos vagy arra, hogy csak a hatékonyságra törekedj (pl.: egy ifialkalomba besűríteni mindent)? Vagy az eredményesség csábít nagyon (hányan lesznek bemerítkezők, konfirmálók stb.)? Esetleg a külsőségek hangsúlyosak számodra (hogyan öltözködnek ifiseid, mit hallgatnak stb.)?
• Milyen konkrét lépéseket teszel meg annak érdekében, hogy személyesen kezdeményezz feléjük?
• Tudod, hogy egyen-egyenként mi van szívükben, milyen kérdések foglalkoztatják őket, milyen motivációik vannak, milyen érzésekkel küzdenek?
• Meg tudod őket hallgatni ítélkezés nélkül? Melléjük tudsz állni akkor is, ha nem ugyanúgy gondolkodnak, mint te? Hogyan törekszel arra, hogy ne törvénykezésből cselekedj, hanem a valódi szeretetkapcsolat, kapcsolódás motiváljon?

Ki vagy kik azok, akiknek a személyes életében Isten szeretne téged használni?

• Írd össze név szerint őket!
• Gyűjtsd össze információidat, élményeidet, emlékeidet velük kapcsolatban! Mennyire ismered őket személyesen ezek alapján?
• Milyen lépéseket tehetnél annak érdekében, hogy még jobban megismerd őket?
• Hogyan tudod őket személyesen segíteni Isten mélyebb megismerésében?
• Imádkozz értük rendszeresen!

Fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy vezetőként is formálódás alatt vagyunk. A
legtapasztaltabb vezetők is elbukhatnak. Ezért felelősek vagyunk a saját szívünk állapotáért,
az Istennel való bensőséges kapcsolat megéléséért, és ebből fakadóan másokért is.

Források:
– Ourtland, Dan, 2021, Szelíd és alázatos – Krisztus szíve a bűnösökért és szenvedőkért,
Budapest, Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány
– Kozma Zsolt, 2002, Jézus Krisztus példázatai, Budapest, Iránytű Alapítvány
– Penner, Peater, 2022, Matthew, in: Constantineanu, Corneliu–Penner, Peter
(szerk.), Central and Eastern European Bible Commentary, Carlisle, Langham Global
Library, 1005-1065.

A cikket írta: Tonk Petra