Miért tartsunk IFI-t? #2

A három részes sorozat második fejezete. Ebben a részben a bibliai motivációkat és példákat kutatjuk, illetve egy kis buzdítást is rejtettem a sorok közé.

Túl vagyunk azon, hogy miért ne csináljuk. Most nézzük, akkor a Biblia miért buzdít minket mégis erre?

1. Mert nem várhatunk

A prédikátor így figyelmeztet: “Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged!” (Prédikátor 11:9). Figyelmeztet a bölcsességirodalom szerzője, hogy örvendezzen az ifjú és éljen, de tudja, hogy mindezekért felelősséget is kell vállalnia. A mi feladatunk pedig vezetőkként, hogy erre felhívjuk a figyelmüket, ahogy a prédikátor is felhívta a mi figyelmünket. A prédikátor azonban nemcsak figyelmeztet, de biztat is örvendezésre, így a kettő egyensúlyában kell a szolgálatunkra és a fiatalokra is tekintenünk. Ahogy a prédikátor továbbadja a bölcsességet, úgy adjuk tovább mi magunk is. Ez egy bibliai modell, amiben sosem tartja meg magának a bölcsességet az, aki azt ajándékba kapta Istentől. Jóel próféta így foglalja ezt össze: “Beszéljétek el fiaitoknak, fiaitok meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek!” (Jóel 1:3)

2. Mert a küldetésünk része

Egyrészt tehát nem várhatunk, másrészt erre vagyunk elhívva. Jézus konkrétan a tanítvánnyá tételre küldte ki saját követőit is, mikor Galileában összegyűltek egy hegyre. (Máté 28:16-20) Ez a fő motiváció, másrészt már Jézus életében is ezt látjuk, így ez nemcsak egy parancs, de példa is. Egyedül az evangélium az, amit máshol nem hallanak, ami ránk van bízva, illetve ami olyan örömhír, ami az életüket is átformálhatja. Jézus arra hívott minket, hogy ne csak elmondjuk, de meg is éljük ezt a fajta tanítványozást. Személyesen, szemtől szembe kísérve, elérhető jelenléttel az életükben. Jézus erre hívott minket, hogy tanítvánnyá tegyünk.

3. Mert a Bibliában is ezt látjuk

 

A Biblia leírja, hogy miért végezzünk ifjúsági munkát, de ez nemcsak elmélet, hanem a gyakorlatban is ezt látjuk a kijelentés könyvében. Isten nagyon gyakran elhív fiatalon vezetőket, embereket a szolgálatra. Közülük pár példa a teljesség igénye nélkül

  • Józsué már fiatalon Mózes mellé kerül ( 2 Mózes 33:11 / 17:8-16)
  • A legtöbb újszövetségkutató szerint János serdülőkorú volt, mikor Jézus elhívta
  • Sámuel hasonló életkorban lehetett az elhívásakor (1 Sám 3)
  • Dávidot olyan fiatalon felkenték királynak, hogy az apja nem is számolt vele, mikor a fiait sorra vette (1 Sám 16:10-11)
  • Jeremiás is úgy érzi, hogy még túl fiatal, de Isten mégis elhívja és használja (Jer. 1:7)

Nemcsak Isten hívott el fiatalokat és formálja, használja őket, de amúgy is azt látjuk, a Bibliában hogy a fiak követik majd az apák példáját, sőt áldásaiban és ítéletében is részesülnek. Azaz folyamatként, utódként beszél a fiakról, fiatalokról a Biblia. Apáról fiúra szállhat Isten áldása. Jóel próféta így foglalja ezt össze:

 

Beszéljétek el fiaitoknak, fiaitok meg az ő fiaiknak, azok pedig a következő nemzedéknek! (Jóel 1:3)

Tehát az IFI legfontosabb mandátumai bibliai alapokon vannak. Szükséges és időszerű ezt tennünk, nem várhatunk vele, küldetésünk ez  és az életkor nem akadály Isten országában a szolgálatra, az elhívásra.

 

De, ha számodra ez túl hosszú vagy nyakatekert érvelés, akkor leegyszerűsítem neked egy egyszerű bibliai érvre az egészet, ami biztosan meggyőző lesz 🙂
Miért tartsunk hát IFI-t? Mert…

“…Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak.” (Ézs 40:30)

Áldást a szolgálatodra, próbálkozásaidra!

 

 

Kapcsolódó cikkek:
Miért tartsunk IFI-t? #1 – A 3 leggyakoribb téveszme
Miért tartsunk IFI-t? #3 – 5 indok, hogy miért jó a gyülekezetnek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s